
1984-ben adták át a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola "C"
épületét, ahol otthonra leltek a természettudományi tanszékek. Ekkor indult a Biológia Tanszék története is, amely tavaly volt éppen negyvenéves. A lezárult jubileumi esztendőre családias hangulatú ünnepi ülésen tekintettek vissza. A vendégeket Tóth Gábor tanszékvezető köszöntötte, kiemelt tisztelettel üdvözölte Izsák János alapító tanszékvezetőt. Majd Lenner Tibor, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatója lépett a pulpitushoz, aki beszélt a pedagógusképzés változásairól, méltatta az elhivatott oktatókat, hallgatókat, és a természettudományok fontosságát sem feledte el hangsúlyozni. Mint mondta: "Tanárokat tanítani egyet jelent a jövő formálásával."
"A felelősség, a feladat szépsége, a tanárképzés teremtő ereje semmit nem változik."
A város nevében László Győző alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki a biológiát a 21. század egyik kulcstudományának nevezte, célozva a covid időszakára, amikor mindenki a laboroktól várta a megváltást. Hangsúlyozta: Szombathelynek is nagy szüksége van a természettudományos oktatásra, a jó szakemberekre. Az első évben 36-an kezdték meg tanulmányaikat a Biológia Tanszéken, és a későbbiekben is nagylétszámú évfolyamok jöttek össze, legendás hallgatói közösségekkel. Volt, amikor biológus alapképzés, sőt, mesterképzés is folyt, most az ELTE-s időszakban a tanárképzésre fókuszálnak, a biológia minden szakkal párba állítható, ami rendelkezésre áll az egyetemen.
Tóth Gábor - tanszékvezető, ELTE BDPK Biológia Tanszék
"Sajnos természettudományok tekintetében elmondható, hogy kicsit lefelé megyünk. A hallgatók száma jelentősen csökken, köszönhetően annak, hogy a közoktatásban is fogy a természettudományos órák száma, pedig ez olyan terület, amit a gyerekek élveznek, érdeklődésüket könnyű lenne fenntartani. Ugyanakkor nagy előny, hogy az ELTE keretein belül itt Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központban lehet és kell is - a hagyományokat fenntartva, továbbélését biztosítva - képezzünk biológia és egyéb szakos tanárokat is."
Vetítettképes előadásában Szinetár Csaba zoológus, főiskolai tanár kordokumentumoknak beillő fotókat sorakoztatott fel élménydús terepgyakorlatokról és tanulmányutakról a Szent György-hegyen, a Sásdi-réteken, a Tömördi Madárvártán vagy épp az Adrián. Mint mondta, mindig is a gyakorlati oktatás volt a tanszék erőssége, a hallgatók nagyformátumú oktatóktól korszerű tudást sajátíthattak el. Az ünneplés további előadásokkal és kötetlen beszélgetéssel folytatódott.




























