
Megérkeztek az influenza elleni védőoltások. Az előzetes felmérések alapján Vas megyébe mintegy 35 ezer darabot rendeltek. A vakcinákat a napokban kapják meg a háziorvosok.
Gyüre Zsuzsanna
„Ez tulajdonképpen egy nem élő vírus. Inaktivált-így mondjuk.”
A Kiskar utcai gyermekorvosi rendelőbe mindössze húsz ampullát kértek, de ha többre lesz szükség, rendelnek még . A szívbetegeket, az asztmásokat és a komoly betegségből kigyógyulókat külön figyelmeztetik az infleunza elleni védőoltás beadatásának lehetőségére. A veszélyeztetett csoportba tartozók ingyen kapják a védőoltást, de a szakemberek szerint másoknak is is érdemes néhány ezer forintot erre fordítani
Gyüre Zsuzsanna - házi gyermekorvos
„Nagyon fontosnak tartom azt, hogy aki csak teheti, inkább oltassa be magát, mert így nemcsak magát védi az, aki kapja az oltást, hanem nincs, aki tovább vigye a fertőzést és ezért a környezetet megvédi”
A védőoltás az injekció a beadást követő második héttől hat. A felsőlégúti megbetegedések és a hányással, hasmenéssel járó vírusok a gyakoribbak a hideg, nedves időben.
Stánitz Éva megyei tisztifőorvos
„Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy újabban a járvány elsősorban január végén, februárban következik be, de még márciusban is zajlik nagyobb számú megbetegedés”
A szakemberek az oltást a 60 év felettieknek és a közösségben dolgozóknak is ajánlják.
Plószné Szabó Erzsébet
„Aki egyébként is könnyebben megkapja, annak szerintem kellene. Idősebbeknek főleg, vagy ha más egyéb betegsége is van.”
Pasztosics Éva
„Igen, az édesanyám szokott kapni és megúszta mindig az influenzát. Én azért tartom fontosnak a védőoltást”
Egészséges életmóddal és az immunrendszer megerősítésével sokat tehetünk az influenza, és egyéb más megbetegedések megelőzéséért - javasolják az orvosok.





























