MNB - 2
MNB

Hírek

Megnyílt a 2013-as Zsidó Fesztivál Szombathelyen

2013. november 11., 16:13

A rendezvényhez a roma „Tolerancia” Fesztivál is kapcsolódik,így az érdeklődők megismerhetik a zsidó képzőművészet, kultúra és gasztronómia mellett a romák népszokásait is. Az egyhetes program vasárnap, Dallos László fotográfus kiállításának megnyitójával vette kezdetét.

Megnyílt a 2013-as Zsidó Fesztivál Szombathelyen

Dallos László Önretró című kiállításának egyik darabja Az utcán című fotó. Ezt, akárcsak a többi most bemutatott alkotást 1977-ben már láthatta a közönség Budapesten. A szombathelyi fotográfus munkáit most a Bernstein Béla Kulturális Központban nézhetik meg az érdeklődők.

Dallos László-fotográfus
„Megtiszteltetés az, ami elsősorban előjön, mint érzés, és hát jó érzés. Jó érzés az, hogy sokan eljöttek. „

A vasárnap a kiállításmegnyitóval kezdődött zsidó fesztivál szervezőinek célja, hogy a város lakói betekintést kapjanak a közösség gazdag kultúrájába, megkóstolhassák a tradicionális étkeket.

Márkus Sándor-elnök,Szombathelyi zsidó Hitközség
„Nagyon fontos a város lakóinak, hogy tudják, hogy a mai időkben is a zsidókra számíthat a város, a zsidók szellemiségét a jövőben is szeretnénk töretlenül a város elé tárni.”

A zsidó fesztivállal párhuzamosan a Roma kulturális és tolerancia fesztiválnak is otthont ad a város.

A sokszínű és befogadó Szombathely kétezer éves múltját Takátsné Tenki Mária tanácsnok méltatta. Kiemelte: a rendezvény kapcsolódik „A mi városunkban, soha!” címet viselő amerikai kezdeményezéshez, ami szót emel a kirekesztettség és az előítéletek ellen. Hídverés a cél, hangsúlyozták a szervezők egy sajtótájékoztatón.  

Murai Gábor - szervező, egyetemi tanár
“A fő cél az az volt, hogy a Szombathelyen élő kisebbségeket és az igen erősen elszeparálódott egyetemistákat, főiskolásokat, középiskolásokat közelebb hozni egymáshoz. Nekem legalább is ez volt a célom.”

Roma színtársulat lép fel a Tolerancia Fesztiválon, beás és oláh cigányzene is hallható lesz majd, kiállítás nyílik és beszélgetést is szerveznek.

Ferkovics József -  irodavezető, Roma Területi Nemzetiségi Önkormányzat
“Azok a fiatalok, akik eltávolodtak a romáktól, mert nincsenek meg a régi közeledési pontok.  így ha mást nem a kultúránkat ha megismerik, akkor érdeklődjenek utánunk. Ismerjék meg, hogyan élnek a romák. Miért vannak azok a feszültségek amik vannak ebbe a társadalomban és ne olyan bűnbak nemzetnek tűnjünk elő.

Jövőre lesz 70 éves évfordulója a holocaustnak. A kormány 1.5 milliárd forinttal támogatja kulturális programok megrendezését - hangzott el a sajtótájékoztatón. Az önkormányzat, a Savaria Egyetemi Központ, a Zsidó Hitközség, a Roma Önkormányzat és a Hit Gyülekezete közös pályázatot nyújt be, hogy 2014 őszén méltó módon emlékezzenek meg Szombathelyen is az eseményről.