Hírek

Megoldódik a helyhiány és az integrált nevelés a Játéksziget óvodában

2013. június 13., 19:19

Egy sikeres pályázat nyomán 120millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a szombathelyi önkormányzat a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program kiírásán.

Megoldódik a helyhiány és az integrált nevelés a Játéksziget óvodában

Puskás Tivadar, polgármester
„Száz százalékos támogatású pályázatot nyertünk, amely mintegy 20 férőhelynyi óvodabővítésre ad lehetőséget.”

Az elérhető maximális támogatási összeget nyerte el Szombathely a szentkirályi Játéksziget óvoda fejlesztésére. Akadálymentes és nagyobb lesz az épület az elnyert pénzből, Szombathely önkormányzata pedig az idei költségvetésből 13millió forinttal megtoldja a fejlesztést, az energiahatékonyság jegyében – vagyis napelemekkel szerelik fel a megújuló épületet, amelyben az eddigi 4 csoportszoba helyett 5 várja majd a kicsiket.

Sági József, önkormányzati képviselő
„Ebben az évben 117százalékos telítettséggel van az óvoda, jövőre 132százalék várható, és már idén is el kellett utasítanunk egy-két gyereket, jövőre reméljük, már nem lesz ilyen problémánk.”

Az óvodabővítés keretében új orvosi és tornaszobát, valamint logopédiát is kialakítanak. Két fejlesztő pedagógus és logopédus is segíti az integrált nevelést, vagyis azt, hogy a fogyatékkal élő és az ép gyermekek együtt fejlődhessenek.

Fodor Imréné, vezető, Játéksziget óvoda
„Már nagyon régóta várják, hogy új ovi legyen, hiszen egyre többen és többen laknak a Szentkirályi városrészben, és amikor meghallották, hogy megvalósulhat az óvodabővítés, nagyon-nagyon örültek neki, és már felajánlották, hogy a segítségükre maximálisan számíthatunk.”

Az építkezés, a közbeszerzés lefolytatása után, várhatóan ősszel, vagy télen kezdődhet majd, és jövő szeptemberben fogadhatja a kicsiket a Játéksziget óvoda új épülete.