
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában két, vereséggel rajtoló gárda találkozott egymással Kecskeméten. A mindössze 1500 néző előtt lejátszott találkozót a Haladás kezdte jobban, ugyanis a második percben Halmosi remek átadását követően Nagy Olivér megszerezte a vezetést a szombathelyieknek. Nem sokkal később Radó kis híján megduplázta a vasiak előnyét, ám 21 méterről eleresztett szabadrúgását Tujvel óriási bravúrral kapufára tudta ütni. A félidő hajrájára is maradt egy hatalmas vendég ziccer, de Radó kecsegtető helyzetben kapu mellé helyezett. Így a szünetre csupán 1:0-ás szombathelyi vezetésnél vonulhattak a küzdő felek. Térfélcserét követően a Haladás magabiztosan tartotta minimális előnyét, ugyanis a hazaiak egyetlen valamirevaló lehetőséget sem tudtak kidolgozni Rózsa ketrece előtt. A 84. percben még Halmosi szerezhetett volna gólt, de lövése centiméterekkel elkerülte a vendéglátók kapuját. Ez azt jelentette, hogy a szombathelyiek a játék összképe alapján teljesen megérdemelten 1:0-ás győzelmet arattak, amivel feljöttek a tabella 9. helyére. Artner Tamás együttese legközelebb vasárnap délután lép pályára bajnoki mérkőzésen, akkor a DVTK otthonában.





























