Hírek

Megtartotta hagyományos évzáró összejövetelét az Illés Béla Labdarúgó Akadémia

2013. december 20., 18:19

A rendezvény keretében adták át a külünböző díjakat, elismeréseket a 2013-as esztendőben jól teljesítő  játékosoknak.

Megtartotta hagyományos évzáró összejövetelét az Illés Béla Labdarúgó Akadémia

Százhetven fiatal futballista,  valamint edzők, vezetők vettek részt az Illés Béla labdarúgó Akadémia évzáró ünnepségén. A szokásoknak megfelelően a különböző korosztályok műsorral szórakoztatták a megjelenteket, majd ezt követően került sor a 2013-as értékelésére, a jutalmak átadására.

Illés Béla tulajdonos, Illés Béla labdarúgó Akadémia
“Én úgy gondolom, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan jó évet zártunk. Rengeteg játékost adunk a korosztályos válogatottakba. A csapataink én úgy gondolom, hogy fejlődtek.”

Az Illés Akadémián  2013-ban is több fejlesztést hajtottak végre. Ezeknek köszönhetően az utánpótlás-képző bázison pallérozódó tehetségek sokkal jobb körülmények között edzhetnek, tanulhatnak, készülhetnek labdarúgó pályafutásukra.

Gyimesi Csaba létesítményvezető, Illés Béla Labdarúgó Akadémia
“A mozgáskoordinációs termet sikerült átadnunk. Ebbe olyan gépek kerültek elhelyezésre, melyek mind a rehabilitációt, mind pedig a gyerekek fejlődését tovább segíti.

A tervek szerint jövőre folytatódnak a fejlesztések az akadémián. A városi önkormányzattal beadott  sikeres pályázatnak köszönhetően megépülhet majd egy 580 négyzetméteres öltöző, valamint az utánpótlás-képző  bázis területe is kibővülhet 5,5 hektárral.