Hírek

Megyei népdalversenyt rendeztek

2014. május 14., 16:18

Mintegy száz gyerek zenélt és énekelt a gencsapáti művelődési házban, a hagyományos megyei népdaléneklési versenyen. Szombathelyről, Kőszegről, Bükről és még Kemenesmagasiból is érkeztek ifjú előadók.

Megyei népdalversenyt rendeztek

„Általmentem zalavári töltésen, elvesztettem fehér nyelű kiskésem.”

Zalai megyei népdalokat adott elő a kőszegi Nefelejcsek csoport.

„Elvágtam az ujjam, de nem fáj, fügefalevelet raktam rá.”

A Gyöngyösfaluból érkezett Kamilla Trió szatmári gyűjtésből választott a hagyományos tavaszi gencsapáti bemutatkozásra. 17 csoport nevezett idén a népdaléneklési versenyre.

Varga Albin – igazgató, Művelődési Ház és Könyvtár, Gencsapáti
„Dalaikkal és a jókedvükkel és a fiatalságukkal betelítik ezt a házat, ami azt gondolom, hogy valóban picit a hagyományőrzésről is szól és ezért örülünk annak, hogy Tanai Erzsébet vezetésével a Vasi Népdalstúdió székhelye nálunk van.”

A zenepedagógusok szerint érdemes a gyerekeket megismertetni a népzenei hagyományokkal.

Tanai Erzsébet – főszervező
„Én úgy érzem, hogy ez a zenei anyanyelvünk, és hogyha értően nyúlunk hozzá, a gyerekek életkorának megfelelő dalokat tanulunk és mi magunk is olyan élményt nyújtunk neki, akkor ez számukra nem rövid, hanem hosszú távú öröm lesz.”

A Vas megyei gyermek és ifjúsági csoportos népdaléneklési és népzenei verseny országos figyelemre is számot tarthat.

Török Károlyné Miszori Marianna – szakmai módszertani referens, Nemzeti Művelődési Intézet
„A Nemzeti Művelődési Intézet országosan azt a célt tűzte a zászlajára, többek között, hogy feltétlen fontossága legyen minden egyes településen, minden egyes megyében az amatőr művészeti tevékenységnek.”

Népzenészek zsűrizték az ifjú előadókat, kiemelt arany, arany és ezüst minősítéseket kaptak a csoportok. Nem a versengés volt a cél, hanem a bemutatkozás, a közös éneklés öröme Gencsapátiban.