
A legutóbbi fordulóban Felcsúton, a Puskás Akadémia csapata ellen nem azt nyújtotta a Haladás, amit várt a vezetőedző, ezért az Újpest ellen már sokkal szervezettebb játékot szeretne látni.
Szentes Lázár - vezetőedző
,,Most arra készülünk…amivel gólt, gólokat tudunk szerezni”
A szombati ellenfél a legtöbbet passzoló csapat az NB I-ben, nagyon jól tartják a labdát, hátul is magabiztosak. Simon és Balogh személyében pedig válogatott játékosaik is vannak. A sérült Halmosi Péter távollétében a csapatkapitányi feladatokat is ellátó Fehér Zoltán az országos sportnapilap osztályzatai alapján az őszi szezon legjobb szombathelyi játékosa volt. Eddig 10 meccsen lépett pályára, most pedig gólt, gólokat vár a csapattól.
Fehér Zoltán – csapatkapitány
,,Én személy szerint szögleteknél, szabadrúgásoknál szoktam előrehúzódni…bízunk benne, hogy sikerülni fog.”
A sereghajtó Szombathelyi Haladás várhatóan a Rózsa – Schimmer, Jagodics M., Fehér Z., Zsirai – Jefremov, Iszlai, Nagy O., Városi – Radó, Rocchi összeállításban lép majd pályára. A találkozó szombaton 14 órakor kezdődik a tabella hetedik helyén álló lila-fehér együttes otthonában.





























