Hírek

Menzán innen menzán túl

2025. február 03., 17:30

Nosztalgikus hangulat fogadta az érdeklődőket a Smidt Múzeumban csütörtökön délután. Menzán innen menzán túl címmel nyílt kiállítás, amely különböző tárgyak segítségével nyújt betekintést a közétkeztetés múltjába, kutatásokon keresztül mutatja meg a jelent és előretekint a jövőbe.

Menzán innen menzán túl

Mindannyiunknak vannak emlékei a menzán eltöltött ebédidőkről, az ott elfogyasztott ételek ízét mintha a szánkban éreznénk, miközben végig sétálunk a Smidt Múzeum kiállítótermében, ahol csütörtökön délután nyílt meg a “Menzán innen- menzán túl” című vándorkiállítás. A tárlat különböző tárgyak, fotók segítségével mutatja be azt az utat, amit a közétkeztetés a 19. század közepétől a jelenkorig tett meg, valamint a jövőbe is kitekint. A megnyitón elsőként Csapláros Andrea köszöntötte az érdeklődőket.

Csapláros Andrea - igazgató, Savaria Múzeum
Nagyon fontos egy múzeumi kiállításánál, ha nem kimondottan egy múltbeli tematikával foglalkozik, de akkor is lehetséges az, hogy egyfajta jövőbe mutatást eszközöljünk ki és a múzeumoknak ez is a feladata, hogy megmutassunk valamit, és mutassunk egy távolabba mutató elképzelést az egész témáról, és a menza ilyen szempontból nagyon hálás téma.

A kiállítás nemcsak az érzelmeinket, de az értelmünket is megnyitja, hiszen nemcsak múltbéli tárgyakat, de friss kutatási eredményeket is elénk tár - mondta köszöntő beszédében Horváth Soma.

Horváth Soma - alpolgármester
Ha a mai világban nézzük, nem szabad elfelejtenünk egy fontos adatot, hogy az iskoláskorú gyermekeink közel fele már hosszú évtizedek óta fogyasztója az iskolai étkeztetésnek és Szombathelyen ez az arány ez kimagasló egyébként, és ez fontos szerepet tölt be a város életében.

A város közétkeztetését már hosszú évtizedek óta a Hungast Elamen Zrt. látja el. Rózsás Anikó területi igazgató a megnyitón elmondta, hogy a tárlat különösen közel áll a szívéhez, az anyaggyűjtésben is részt vett.

"A sziget húsa jól ropog, ripeg-ropog
S ha repetát nem kapok, lopok."

A tárlat az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete és az OGYÉI gyermek-közétkeztetésről szóló közös kutatásán alapul. A vándorkiállítást a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum hozta létre és indította útjára.

Török Róbert - főigazgató, MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Ez egy nagyon fontos témakör és nagyon fontos volt vizsgálni pontosan azért, hogy a jövőben egy olyan korszerű, modern, elsősorban az oktatásban és a képzésben olyan menzákat alakítsanak ki, amely a gyermekek fejlődését elősegítse, és nyilvánvalóan a közétkeztetésnek a fejlesztése fontos dolog volt, úgyhogy ezért nagyon fontosnak tartottuk, hogy ezt a tárlatot közösen létrehoztuk.

A jövőben több helyszínen is bevezetnék a svédasztalos étkeztetést, amely a város egy-egy iskolájában már sikeresen működik. Cél az is, hogy az ételallergiás gyermekek számára elérhetővé váljon a menzai étkeztetés.