
Új edzővel és több új játékossal vágott neki a 2014-2015-ös szezonnak a Haladás NB I-es futsalcsapata. A vasi zöld-fehérek remek rajtot vettek, négyszer győztek és csupán két alkalommal kaptak ki. Akkor is csak a két legjobb magyar gárda, a Berettyóújfalu és a Rába ETO tudta nagy nehezen két vállra fektetni Marcos Angulo együttesét.
Öreglaki Norbert futsal játékos, Swietelsky-Haladás VSE
“Úgy érzem őszintén, hogy erőn felül teljesítettünk. De ezzel nincsen baj. megyünk tovább a megkezdett úton és reméljük, hogy sikeresen tudjuk folytatni a bajnokságot.”
A tavalyi szezonnak a szombathelyi csapat óriási reményekkel vágott neki, de a gárda szereplése nem váltotta be a várakozásokat. Most viszont szolidabb célkitűzésekkel rajtolt az együttes, ennek ellenére hat fordulót követően a második helyen állnak Gyurcsányiék.
Gyurcsányi Zsolt futsal játékos, Swietelsky-Haladás VSE
“Én azt gondolom, hogy nagyon erősek lettünk. Nem egyénileg, hanem csapatként lettünk erősek. Azt gondolom, teljesen másként játszunk, mint tavaly. Azt gondolom, hogy minden mérkőzésen a száz százalékot adtuk. Az elmúlt hat meccsen.”
A szombathelyi gárda a pontvadászat hetedik fordulójában Dunaújvárosba látogat, ahol a tabella hatodik helyén álló Duna-parti együttessel méri össze a tudását. Ha a vasi csapat olyan teljesítményt nyújt, mint az elmúlt időszakban, akkor akár egy újabb győzelem is összejöhet.





























