
Üzenetek a múltból címmel kiállítás nyílt a Reményik-iskolában Lehel Anikó textil faliképeiből. Az alkotó könyvtáros, népművelő és magyartanár, igazi szenvedélye ez a kreatív hobbi. Főként a Biblia, a régi kultúrák, régészeti emlékek örökérvényű motívumai és a népdalok inspirálják őt. Tavaszi szél című alkotásán például a zsinórok és csipkék kottát formáznak. A képekhez Csider Sándor költő írt verseket.
Horváth Balázsné Lehel Anikó - textilfalikép-készítő
"Nagyon különleges verseket: ódát, népdalt, imát, szerelmes verset, amit éppen számára a kép sugallt. A textilképeim az artquait technikával készültek, ami művészi öltögetést jelent."
"Isten ébressze fel szívedet ezen a reggelen."
A megnyitón Torma-Hasza Mónika evangélikus lelkész mondott áldást, majd ének, zongora- és hegedűjáték következett.
Maga az alkotó is beszélt műveiről a jelenlévőknek. A tárlat február 28-ig látható az iskolában.
"Ismét itt lehetek köztetek, jó körbenézni."
A vers- és mesemondókat a verseny ötletgazdája, a 2011-ben elhunyt író-költő-tanár, Balogh József özvegye is köszöntötte. Az ékes szavalatokkal Gazdag Erzsi szombathelyi költőnőnek állítanak emléket, immár 27. alkalommal.
Sátory Károly - igazgató, Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola
"Ezt az alkalmat kapcsoljuk a Himnusz születésnapjához, a magyar kultúra napjához is. Ezért jelenik meg a vers- és mesemondás mellett a tánc, a muzsika és a képzőművészet is ezen a napon."
"Lába kélt a zoknimnak, majd' mindegyik páratlan ... ártatlan."
A versenyt ezúttal is három kategóriában hirdették meg: óvodások, 1-2., illetve 3-4. osztályosok versengtek a minősítésekért. Egy Gazdag Erzsi verssel és egy szabadon választott művel kellett készülni. A város több intézményéből, távolabbi városokból és a határon túlról is érkeztek gyerekek.
Tóthé Gősi Enikő - szervező, Reményik-iskola
"Idén szerencsére nagyon-nagyon sokan jelentkeztek, nem is emlékszem az utóbbi években ennyien. 48 kisgyermek jelentkezett, ez azt is jelenti, hogy ennyien szeretik a verseket és a meséket, hiszen kettőt kellett megtanulni."
"Új kocsira gyűjtünk ... miért nem csacsira?"
A vers- és mesetanulással fejlődik a gyerekek szókincse, érzelemvilága és memóriája, megtanulják a szép beszédet, és minél többször állnak hallgatóság elé, annál inkább erősödik az önbizalmuk. A produkciókat zsűri értékelte.