Hírek

Mindent megtudhattak a fogyasztóvédelemről

2014. december 03., 16:02

Jótállás, szavatossági idő, panaszlevél. Minderről hallhattak szerdán a Derkovits Gyula Általános Iskola diákjai. Az intézmény ugyanis Fogyasztóvédelmi Napra várta a gyerekeket és a pedagógusokat is.

Mindent megtudhattak a fogyasztóvédelemről

"Jó reggelt, szép napot kívánok mindenkinek. Gerencsér Krisztián, nyolcadik osztályos tanuló vagyok. A múlt héten anyukámmal arról beszélgettünk, hogy ha minden jól megy akkor mi már felnőttként tudatos vásárlók leszünk."

A diákokat nyolcadikos társuk az iskolarádión át köszöntötte a programsorozaton, amelyet a Fogyasztóvédők Országos Egyesületének felhívásához kapcsolódóan rendezett meg az iskola.

Kovács Péterné, igazgató, Derkovits -iskola
Beneveztünk, pályáztunk és így lehetőségünk nyílt arra, hogy egy egész napot egy olyan területnek szenteljünk, amelynek számtalan kiterjedése és nevelési hatása van.

Az egész napos rendezvényen a kicsik perselyt készítettek és a pénzfajtákkal ismerkedtek, míg a felsősök szituációs és számítógépes játékokon, elődásokon is részt vettek. Az elsőt a Fogyasztóvédők Országos Egyesületének jogásza tartotta, aki arról is szólt, a gyerekeknek milyen ismeretei hiányoznak.

Noviczki Csilla, jogász
Nincsenek igazán tisztában azzal, hogy ők most pontosan mi miatt járnak el, hogy miért ment vissza anyu, amikor visszavittük a cipőt, de azzal tisztában vannak, hogy megvettük a cipőt, levált a talpa, visszavittük és mégsem intézték el.

A szakember arra buzdította a diákokat, legyenek magabiztosak, bátrak, s ha panaszuk nem talál orvoslásra, ne féljenek a békéltető testületekhez fordulni, amelyeket minden megyében és a fővárosban is megtalálhatnak.