
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 16. fordulójában a Pécs csapatát fogadta a Falco gárdája. A mérkőzést ugyan a vasiak kezdték jobban, de a második 10 percben átvették az irányítást a vendégek és rendre ők jártak előrébb néhány ponttal. A zárónegyed hajrájában azonban beérték a vasiak Csirke Ferenc együttesét és ha óriási szerencsével is, de kiharcolták a győzelmet. A mérkőzést végül 74:73 arányban nyerte meg a szombathelyi együttes.
Csirke Ferenc vezetőedző, PVSK-Pannonpower
“Megint nem volt szerencsénk, úgy érzem, hogy mi buktuk el ezt a mérkőzést. De nem is a végén. A mérkőzés közben a harmadik negyedben volt egy szakasz, amelyben két perc alatt kilenc pontot sikeresen leadtunk egálra. A zárónegyedben is volt öt-hat pont előnyünk, amikor úgy faultoltunk, hogy gól jó és plusz dobás. Így saját magunknak köszönhetjük.”
A Falco-Trend Optika KC csapatának tizenhat fordulót követően 6 győzelme és tíz veresége van. A Pécs elleni sikerével a szombathelyi gárda feljött a tabella kilencedik helyére. Mandics Andjelko vezetőedző a javuló pozíció ellenére sem tud igazán örülni a mecsekaljaiak elleni sikernek.
Mandics Andjelko vezetőedző, Falco-Trend Optika KC
“A végeredmény jó. Nem tudom hányadik perc volt, amikor vezettünk hét ponttal és azután katasztrófa. Egy szóval katasztrófa. Letargia, mintha nem érdekelné őket.”
A vasi sárga-feketék legközelebb vasárnap 17 órakor lépnek pályára Székesfehérváron, ahol a bajnokság harmadik helyén álló, az ősszel Szombathelyen is győztes Alba Fehérvár csapatával mérik majd össze tudásukat.





























