Hírek

Mozgáspont

2014. október 07., 16:03

Minden kedden és csütörtökön félórás sportolásra várják a szombathelyieket a Savaria Egyetemi Központ hallgatói. A “Mozgásponton” bárki csatlakozhat a fiatalokhoz.

Mozgáspont

A szombathelyi fedett uszoda bejárata előtti területen hozták létre az első “Mozgáspontot” a Savaria Egyetemi Központ rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakának oktatói, hallgatói. A félórás program keretében zenére tornáztak a bemutató résztvevői.

Nagyváradi Katalin tanársegéd NYME-SEK
“Felhívjuk a lakosság figyelmét a mozgásra. A mozgás általi prevencióra. Ez tulajdonképpen egy egészségfejlesztő tevékenység. Némi motivációt próbálunk biztosítani azáltal, hogy várjuk az embereket. Tehát nem kell egyedül lenni. Itt vagyunk, tanácsokkal látjuk el és szakemberek vagyunk.”

A hallgatók számára a program egy-egy iskolai foglalkozással ér fel, ugyanis hetente kétszer félórában azokat a gyakorlatokat mutathatják meg, amiket a tanórákon elméletben már elsajátítottak.

Varga Evelin hallgató, NYME-SEK
“Itt gyakorlatba tudunk kerülni. Ennek az egész programnak a lakosság egészségfejlesztése a célja és mi ezt tanuljuk az egyetemen. Itt tapasztalatot tudunk szerezni.

A szervezők legnagyobb örömére már az első alkalommal többen is csatlakoztak az egyetemistákhoz.

Őriné Holper Gabriella
“Nagyon jónak tartom a kezdeményezést. Az újságban olvastam és hát itt a helyem. Sportoltam fiatal koromban. Röplabdáztam, de most is teniszezek és asszonytornára járok. Biciklivel közlekedek. A sport jó dolog.”

A tervek szerint keddenként  és csütörtökönként délután öt és fél hat között várja majd a “Mozgáspont” a sportolni vágyókat. Az ingyenes program helyszíne vagy a fedett uszoda előtti terület vagy a Csónakázó-tó partján található szabadtéri fitneszpark lesz.