
"A 2014-2015-ös év a mérnöktársadalom éve, a mérnöktársadalom sikertörténete."
Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy a szeptemberben induló duális mérnökképzés révén megoldódhat a helyi gyárak humánerőforrás utánpótlása, és tovább fejlődhet a megye gazdasága. Hozzátette: ennek révén Szombathely igazi mérnökbázissá válhat. Puskás Tivadar polgármester 2015-öt az építés évének nevezte, és hosszan sorolta a folyamatban lévő nagyberuházásokat, amelyekhez elengedhetetlen a mérnökök kreatív tervezőmunkája. Harangozó Bertalan kormánymegbízott a szakigazgatási szervek kormányhivatalba történő integrációját emelte ki. Szó volt a kamarák elmúlt évi tevékenységéről és a idei feladatokról is.
Kovács Jenő, elnök, MTESZ Vas megyei szervezete
"Több témában szeretnénk ezen a napon emlékezni a múlt évre, feltárni a mai helyzetet és pl. kitüntetések átadására is sor kerül. Mindig ez az alkalom ad arra lehetőséget, hogy az építészeknek és mérnököknek a vas megyei díját megkapják."
Díjjal ismerték el Takács András, Wagner József, Kapolcsi Imre és Lőrincz Csaba mérnökök munkáját. Déri Lajos Kiemelkedő mérnöki munkáért emlékplakettet vehetett át.
Déri Lajos, alelnök, Vas Megyei Mérnöki Kamara
"Mindenképp fontos, hogy az ember a szakmáját, a szakmai szervezetétől kap egy elismerést rettentő fontos számunkra ez a további munkába. Én is még aktív tervezőmérnök vagyok. Nagyon fontos ez, egyfajta igazodási pont és úgy gondolom hogy a jövőre is nagyon komoly benyomással bír."
Előadás hangzott el a gazdaság és az oktatás kapcsolatáról, amelyből kiderült: a humánerőforrásba fektetett tőke jobban megtérül, mint a konkrét fizikai beruházás. Tavasszal hasonló összejövetelt szerveznek a duális képzésről.





























