
Tavaly 9 Vas megyei cég nyert, összesen majdnem 74 millió forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő pályázatán. Idén is rendelkezésre áll a lehetőség: 13 milliárd forintos keretösszegre lehet pályázni, február 14-ig - mondta el Szombathely Ma című műsorunkban Rodler Tamás, a munkaügyi központ igazgatója.
Rodler Tamás – igazgató, Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
„Az utóbbi 8 évben minden jó Vas megyei pályázó nyert a pályázaton támogatást, és ezért szeretnénk biztatni mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel.”
Tavaly 50 álláshelyet teremtettek a kis- és közepes vállalkozások ebből a forrásból. Közben a nők munkaerőpiaci lehetőségeit segíti a “Nők 40” program. A célcsoport a legalább egy hónapja regisztrált álláskereső nők, akik elmúltak 60 évesek, vagy már 37 év munkaviszonnyal rendelkeznek. Foglalkoztatásukat tíz hónapig fizeti az állam, a munkaadónak további kettő hónapot kell vállalnia. Erre a forrásra április 30-ig pályázhatnak a munkahelyek.





























