
"Régi babám, jutok-e még eszedbe."
Pusztinai dallamokkal nyitotta a gálát Veres Mihaela népdalénekes, majd Antal László egykori nagyszerű koreográfusról emlékeztek meg egyik emlékezetes táncával.
Az Ungaresca senior csoport létrehozásának ötlete 1990-ben merült fel, és a gondolatot hamar tettek követték.
H. Nagy Katalin
"Mikor felmerült a senior együttes létesítésének gondolata, senki nem hitte, hogy egy hosszú életű és példaértékű kezdeményezés részese lesz."
30 év körüli táncosok alkották a senior szekciót Horváth János Gedi vezetésével, aki nekik való, minőségi produkciókat álmodott színpadra. 18 fővel indultak, ma 22 aktív tagjuk van, lelkesedésük töretlen. Évente 20-25 fellépést vállalnak megyeszerte és a régióban.
Kondora Bálint - alelnök, Vas Vármegyei Közgyűlés
"Nagyon elkötelezett, összetartó és elhivatott közösségről van szó."
A 35 éves jubileum alkalmából oklevéllel köszöntötte a tánccsoportot Kondora Bálint, a vármegyei közgyűlés alelnöke, és Putz Attila, a szombathelyi önkormányzat civil bizottságának elnöke is. Mint mondta, az Ungaresca senior neve egyet jelent a minőséggel és a közösség erejével.
Putz Attila - elnök, Kulturális és Civil Bizottság
"35 év után ma is itt vannak. Ez önmagában is megható, emberi és mélyen tiszteletre méltó."
Az elismerés hangján szólt a kortalan táncosokról V. Németh Zsolt is.
V. Németh Zsolt - államtitkár, országgyűlési képviselő
"A magyar néptánc épp attól élő örökség, hogy minden nemzedék megtalálja benne saját dallamát, mozdulatát."
Legendás koreográfiákkal, például a Cigánycsárdással emlékeztek meg Horváth János Gediről és Pesovár Ernőről, a műsor második felében pedig friss produkciókat válogattak össze, mint az Ajaki hacacáré asszonytánc. Ezen az estén is a Boglya muzsikált, és színpadra léptek erdélyi vendég táncosok is. A seniorok azt mondják, életük a tánc, abbahagyni nem lehet. A próbateremben megszűnnek a gondok, csupa öröm minden pillanat, a tánc felszabadít, örömet ad - igazi terápia, akárhány éves is az ember.




























