
A legöregebb kerékpár címet kapta Gizi néni kétkerekűje, amit még 1960-ban vásárolt. A szovjet gyártmányú biciklivel - aminek a vásárlási nyugtáját is megőrizte - most is naponta közlekedik. A járgánynak jól bírja: kerékcserén, rendszeres olajozáson kívül más tennivaló nincs is vele.
Nagy Istvánné
“Busszal nem szeretek közlekedni, mert az időhöz van kötve, meg átszálláshoz. Ezzel akkor indulok, amikor éppen megfelel, és háztól házig visz.”
A legszebb bringát is keresték a Vasi Skanzen és a Herényiek Háza közös programjában, ami a kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett az útközbeni látnivalókra is felhívta a figyelmet.
Horváth Sándor - néprajzos muzeológus
“Azért Tandem a neve az egész programnak, hogy a kerekesek, a bringások ne csak tekerjenek, hanem jöjjenek is el a múzeumokba, álljanak meg, nézzék meg a kulturális és természeti értékeket.”
A Vasi bringatörténetet egy kamarakiállításon mutatták be, itt a kerékpár előfutárának mondott velocipéd és a tricilki mellett egy motoros Dongót is láthattak az érdeklődők.
Cziráki Lajos
“Ugyanúgy adta neki a gázt, min egy másik motorkerékpárral, és gyorsult, ahogy hajtották.”
Az 1818-as párizsi világkiállításon ismerhette meg a nagyközönség ennek a futógépnek az eredetijét. Bár a vesszőparipát a bicikli ősei közé sorolják, még erős lábmunkát igényelt, hisz nem volt pedálja.
Bujdosó Elvira
“Kicsit kemény a kereke, mert nincs gumi rajta, fémmel vasalt a kerék, viszont az ülése az nagyon puha. A kormánya egy kicsit fura, ily módon állítható, akár rá is lehet feküdni.”
A bringás találkozót ügyességi verseny és gyorsasági próba színesítette, a vállalkozó kedvűek a tandemet is kipróbálhatták.





























