Hírek

Négy és fél millió forintból újult meg az egyik gyermekmosdó a Szivárvány Óvodában

2013. október 22., 19:04

A vizesblokkok és a nyílászárók már modernek, most a tető- és a homlokzat felújítására lenne a legnagyobb szükség.  

Négy és fél millió forintból újult meg az egyik gyermekmosdó a Szivárvány Óvodában

Színes és virágos lett a Szivárvány Óvoda mosdója. Ez volt az utolsó felújítandó vizesblokk az épületben.

„Nagyon tetszik a fürdőszoba, nagyon sok virág van bent.”

„Nagyon jó, mert nagyon színes és a kedvenc színeink vannak benn.”

Nem csak szép, de praktikus is a mosdó: víztakarékos csapokat szereltek fel. A helyiségben egy zuhanyzót is kialakítottak és elegendő hely van minden apróság törülközőjének. Erre az épületrészre már ráfért a felújítás: 34évvel ezelőtt készült az óvoda, azóta erre a mosdóra nem tudtak költeni. Filmösszeállításon és fotókon mutatták be a korábbi állapotot.

Takátsné Tenki Mária – tanácsnok
„A fürdő felújítása az emeleti részen már megtörtént, ez év februárban érkezett az óvodától a kérelem, hogy folytassuk ezeket a munkákat, én is szükségességét láttam, hiszen rendkívül elhanyagolt állapotok voltak a filmen is lehetett látni, négy és fél millió forintot biztosított az önkormányzat a beruházáshoz.”

A mosdófelújítást énekkel és tánccal köszönték meg a legkisebbek.

Tahin Zoltánné – óvodavezető, Szivárvány Óvoda
„Feladataink azok vannak még bőven, nagyon szeretnénk elsősorban, hogyha a nyár beállta előtt még redőnyöket szereltethetnénk fel az ablakokra, hiszen itt az óvodaépület fekvéséből adódóan nagyon meleg lesz nyáron, aztán nagyon rossz állapotban vannak a parkettáink, amit szintén fel kellene most már újítani.”

A belső építkezéseken kívül az épület homlokzatának felújítására is szeretne mielőbb sort keríteni az óvoda.