Hírek

Nehéz mérkőzésen van túl a Haladás harmadosztáyú labdarúgó együttese

2025. október 29., 13:23

Nehéz mérkőzésen van túl a Haladás harmadosztáyú labdarúgó együttese, amely vasárnap a tavalyi bajnok, Mosonmagyaróvár vendégeként lépett pályára. A korábbi fordulókon nyújtott egyenletes teljesítményt sikerrel mentette át Simon Ádám legénysége, amely 2-0-ás sikerrel, három pontot szerzett a Lajta-menti településen.

Nehéz mérkőzésen van túl a Haladás harmadosztáyú labdarúgó együttese

Az Újpest ellen az utolsó másodpercekben veszített két pontot a Haladás együttese, amely a 13. fordulóban, a Mosonmagyaróvár vendégeként szeretett volna javítani. Szükség is volt a sikerre, hiszen a kiesőzónából menekül a vasi alakulat. Aktívabban is kezdte a derbit a vendég együttes, amely a 7. percben Bene révén veszélyeztetett: a vasi középpályás csípett el egy átadást és tört kapura, lövése viszont pontatlan volt. Néhány pillanattal később ismét Bene volt a főszereplő - ezúttal előkészítőként - beadására jó ütemben érkezett Fehér, de kísérlete célt tévesztett. A játékrész derekán megeredt az eső, így leginkább a mezőnyben folyt a játék, ritkán forogtak veszélyben a kapuk. A szünet előtt azonban két nagy helyzetet dolgozott és hagyott ki a Mosonmagyaróvár: először Méhes beadását Gera senkitől sem zavartatva fejelte fölé, majd a 37. percben Gáncs ívelt középre, Erdei viszont mellé bólintotta a labdát. A szünet után tovább fokozta a tempót a Haladás. Néhány kisebb helyzet után megtört a jég: a 77. percben bal oldalról végzett el szabadrúgást a vasi együttes, Szakály lövése senkit sem érintve jutott a hosszú sarokba. A Mosonmagyaróvár próbált cserékkel frissíteni, de a kitámadó védők kiváló lehetőséget adtak a kontratámadásoknak. Ennek gyorsan meg is lett az eredménye, Gajdos játszotta át a bal szélt, majd egy cselt követően középre adott, ahol mindenki lemaradt a labdáról, a túloldalon Moharos hat méterről passzolt a hálóba. A hátralévő időben próbálta a tavalyi bajnok feltörni a Haladás védelmét, de hiába, így 2-0-ás vendég sikerrel ért véget a találkozó.

Simon Ádám - megbízott vezetőedző, Haladás
- Teljesen megérdemelt volt nekem kívülről ez a győzelem. A mai sikernek a kulcsa az a fegyelmezettség volt egyértelműen. Mindenki tette a dolgát, úgyhogy szuperlatívuszokban tudok csak beszélni a játékosokról, mert megérdemlik. De még egyszer azért ismétlem magam, mert az előző meccseken is ugyanúgy beletették a munkát, azt még nem tudtuk megkoronázni. Ez ma sikerült, úgyhogy rendkívül boldog vagyok a srácok teljesítménye miatt.

 

A szombathelyi együttes ezzel a sikerrel megtörte nyeretlenségi sorozatát, de 9 megszerzett pontjával továbbra is a tabella 15. helyén áll. November másodikán ismét idegenben lép pályára a Haladás, amely a két ponttal és három hellyel előrébb lévő Zsámbék vendége lesz. A találkozót vasárnap 13 órakor rendezik.