Hírek

Nem csak egy éjszaka lesz a múzeumoké Szombathelyen

2014. június 19., 19:50

Az országos akcióhoz csatlakozva, június 21-én a Vasi Skanzen tart múzeumi éjszakát, majd még két hétvégén kínálnak attrakciókat a szombathelyi intézmények. Újdonság idén, hogy a Szombathelyi Törvényszék kapui is kinyílnak az érdeklődők előtt.

Nem csak egy éjszaka lesz a múzeumoké Szombathelyen

Próba-baglyok készülnek a Vasi Skanzenben. Ilyen agyagállatkákat is készíthetnek majd az érdeklődők a múzeumfalu éjszakai programján. Nemcsak baglyokkal, hanem más éjszakai lényekkel is találkozhatnak a skanzen látogatói június 21-én.

Horváth Sándor – igazgató, Vasi Skanzen
„Megpróbáljuk skanzenes, tehát szabadtéri néprajzi muzeológiai körülmények között feleleveníteni azokat az estéhez, éjszakához kötődő hagyományokat, amelyekkel általában a hiedelmi lényeket igyekeztek távol tartani az emberek maguktól.”

A szellemjárás és árnyűzés csak a múzeumi éjszakák első állomása lesz idén Szombathelyen.

Czenki Zsuzsanna – igazgatóhelyettes, Savaria MHV Múzeum
„Úgy döntöttünk, hogy még két hétvégén tartjuk, mert az a célja ennek az éjszakai programnak, előadásoknak, koncerteknek, különböző titkos műhelyeknek a megnyitásának, hogy minél többen tudjanak eljönni ezekre a programokra.”

A programokról szóló tájékoztatón elhangzott: idén először a törvényszék is kinyit, mint egy múzeum. Az apropót a szombathelyi épület születésnapja adja.

Kaczmarski Balázs – sajtótitkár, Szombathelyi Törvényszék
„125 évvel ezelőtt adták át a Szombathelyi Törvényszék Szily utcai épületét 1889-ben és úgy gondoltuk, hogy egy rendhagyó születésnap keretében megnyitjuk a törvényszék épületét a látogatók előtt, hiszen erre eddig erre soha nem került sort ilyen szervezett keretek között.”

Az összes szombathelyi múzeumi intézmény készül egy-egy éjszakai nyitva tartásra és színes programokat terveznek: van, ahol a retró jegyében van, ahol fényfestéssel, zenével, időutazással várják majd a látogatókat a következő hétvégéken.