
„Mindig elhozom megvizsgáltatni, nehogy véletlenül rossz legyen bent. Nagyon helyes!”
Mások mellett Török Lászlóné is biztosra megy és bevizsgáltatja vidéki házánál leszedett gombaféléket. Többféle kalapos lapult a kosarában: őzlábgomba, fenyőpereszke, és csiperke.
Török Lászlóné
„Cákon van egy telkünk és ilyenkor ki szoktunk menni, falevelet meg mindent összeszedni, vízórát lezárni és ott szedtem a gombát.”
Folyamatosan érkeztek a gombaszakértőhöz bevizsgáltatni a leszedett kalaposokat kedden délelőtt.
„Jó étvágyat hozzá! Köszönjük, tehát mindegyik jó.”
Érkeztek gombák a zalai erdőkből is: Sümegi Rita párjával Nován talált méretes példányokat.
Sümegi Rita
„Tuskógombának hívják és én a másikakat szedtem, az pedig az őzláb. Mi készül belőle? Húú azt még nem tudom, mert ő fogja megcsinálni.”
A tavalyihoz képest idén szegényesebb a felhozatal. Általában törzsökgomba, tyúkgomba érkezik a szakértőkhöz, de többször előkerül a kosarakból a mérgező sárguló csiperke is.
Kalauz József - gombaszakértő
„Általában a tuskógomba mellé a kénvirággombát szokták behozni, ez eldobásra kerül, mert mérgező, de ettől függetlenül most azt mondom, hogy gyilkos galóca már talán a hideg miatt kezd eltűnni, tehát az már nem fog előfordulni, helyette a légyölő-, citromgalóca, tehát van bőven választék a mérgezőkből is.”
A hosszan tartó szárazság és a kevés csapadék nem kedvezett a gombák növekedésének. Ennek megfelelően nagy mennyiséget senki sem hoz a gombaszakértőhöz, és a standokon is csak elvétve találkozhatunk őzlábgombával, csiperkével, laskagombával, amelyek kilónkénti ára 300 és 800 Forint között mozog.





























