
Nagyon komoly mezőny vágott neki az Aréna Savariában az ifik, azaz az U18-asok egyéni versengésének. Az indulók között ott voltak a japánok, a tajvaniak, a hongkongiak és a németek is, vagyis a korosztály elitje fogott ütőt Szombathelyen. A magyarok közül a legtovább a párosban Európa-bajnoki címmel rendelkező Szudi Ádám jutott, aki hatodik kiemeltként csupán a negyeddöntőben kapott ki a későbbi győztes japán Yuto Muramatsutól.
Szudi Ádám asztaliteniszező, magyar U18-as válogatott
“Az elmúlt időszakban nagyon sok versenyünk volt, de igazából az edzők is azt mondták, hogy ez a legfontosabb. Így erre készültünk. Szerencsére jól is megy a játék. Igazából a nyolc közé voltam kiemelve, pontosan a hatodik kiemelt voltam.”
A szombathelyi rendezők eddig remek munkát végeztek. Annak ellenére, hogy folyamatosan több mint egy tucat asztalon folyt a játék, semmi fennakadás nem történt. Nem véletlen, hogy a versenyzők és az edzők is kifejezetten elégedettek a körülményekkel.
Somosi Miklós asztalitenisz edző, magyar U18-as válogatott
“Megmondom őszintén, tökéletesnek találom a versenyt és én is nagyon sajnálom, hogy nincs itt több verseny. Próbálok majd beszélni a szervezőkkel, mert úgy érzem, hogy ez hibátlan. A terem remek, mellette van egy beütőterem, ahol lehet készülni. Úgy érzem megoldható lesz, hogy itt több verseny legyen.”
Az ifjúsági és serdülő magyar nemzetközi asztalitenisz bajnokság küzdelmei egészen vasárnapig tartanak majd. Minden számban indulnak még hazai versenyzők is, így aztán érdemes lesz kilátogatni az Aréna Savariába, ahová a belépés ezúttal ingyenes.





























