
Egyetlen pontot szerzett eddig bajnoki mérkőzésein a Szombathelyi Haladás, amely kieső helyen áll az NB III-as pontvadászatban. Vígh Ferenc vezetőedző lemondása után a Mezőörs elleni MOL Magyar Kupa fordulóban szerettek volna javítani a vasi labdarúgók. Fel is szívta magát a Haladás a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályú riválisa ellen és a helyzetek kialakítását követően gyorsan a vezetést is megszerezte. A 11. percben Pruska tört kapura, a hazaiak cerberusa buktatta a támadót, aki a jogosan megítélt büntetőt magabiztosan értékesítette. Az álmos kezdés után a Mezőörs is elkapta a meccs ritmusát. A játékrész derekára nemcsak a helyzetek számában, hanem gólok tekintetében is egalizált a házigazda. A 21. percben Vörös Torma előzte meg védőjét és Horváth Alexet, majd 13 méterről a kapuba ívelte a labdát. Az egyenlítésből erőt merített a hazai csapat, amely egyre több akciót épített fel, a szünet előtt pedig fordítani is tudtak. A 43. percben Deákovits került a földre miután Kozári lerántotta, a 11-es mögé Vári állt és kíméletlen ítéletvégrehjatónak bizonyult. A szünetben hármat is cserélt Simon Ádám és úgy tűnt sikerül vert helyzetből felállni. Először Tóth kapta meg második sárga lapját, így emberhátrányba került a Mezőörs, majd a 73. percre góllá érett a Haladás fölénye. Ekkor Jancsó szöktette Fehért, aki látványos megoldással lőtte ki a hosszú sarkot. A ráadás pillanataiban viszont jött a feketeleves: a vasi védők nem álltak a helyzet magaslatán, Tarján rántotta le Deákovitsot. Gindl ismét a büntetőpontra mutatott, Vári pedig beállította a 3-2-es végeredményt. A szombathelyiek rossz szériája így továbbra is tart, a csapat ráadásul így búcsúzott a Magyar Kupa további küzdelmeitől is.
Simon Ádám - sportigazgató, Szombathelyi Haladás
- Igazság szerint nem jól reagálunk, amikor rúgjuk a gólt, amikor kapjuk jól reagálunk, de aztán ismét elvesztjük a fókuszt. A koncentrációban látom a legnagyobb problémát - nem tudjuk fenntartani 90 percig és ez azt eredményezi - nemcsak hogy kiesünk - hanem elbukjuk a meccset vagy nem tudjuk megnyerni. Fiatal a csapatunk, de ez nem lehet kifogás.
Nem ígérkezik könnyűnek a folytatás sem a szombathelyi labdarúgó együttes számára, hiszen szerda este már újabb kihívás következik. Augusztus 27-én 19 órától a Gyirmót FC Győr, a hibátlan mutatóval az NB III-as pontvadászat listavezetője látja vendégül a Haladás csapatát.




























