
Tudományos bizonyítékok sora támasztja alá, hogy a szemet érő túlzott napsugárzás káros, például a szürkehályog kialakulásának fontos kockázati tényezője – erre figyelmeztetnek az egészségügyi szakemberek. Sokan figyelnek a napszemüvegük minőségére.
Kornél
„Szerintem alap dolog, hogy az UV szűrés minimum meglegyen, aztán utána, ami tetszik, az ár az nekem másodlagos, mert ritkán veszek, úgyhogy inkább a dizájn számít.”
Bálint
„Nagyon fontos, hogy legyen dizájnos, és, hogy ár-érték arányban megérje, és, hogy sokáig tudjam használni – bár az nem csak a napszemüvegtől függ.”
A divat idén kedvez az egészségnek, ugyanis a viszonylag nagyméretű napszemüveg a trend. A lencsét illetően az extrém lehetőségeket egyre kevesebben választják.
Perjési Péter – látszerész
„Alapvetően a szürke és a barna színek jelennek meg a napszemüvegekben, alapvetően ezt is preferálják az emberek, illetve ezeknek most a divatos, tükrös változatait. Az alapszíne a lencséknek, azt lehet mondani, hogy a szürke és a barna. A kékes, rózsaszínes lencsék, szerencsére azt lehet mondani, hogy kimentek a divatból, ezeknek nem is volt jó a fényvédő hatása.”
A napszemüveggyártók évről évre igyekeznek újdonságokkal felhívni a figyelmet a napszemüveg viselésére.
„Vákuumgőzöléssel, különböző fémek elgőzöltetésével adják a különböző színeket ezeknek a lencséknek.”
A nagy mennyiségű UV sugárzás káros hatásai lassan jelennek meg, de komoly elváltozásokat okozhatnak a retinán, ezért ezen a nyáron is érdemes védeni a szemet az UV-sugaraktól.





























