
A Savaria Múzeum rovargyűjteménye több mint 300 ezer példányt számlál, többségük Nyugat-Magyarországról származik. Az intézmény pályázati támogatással csaknem 10 év alatt, 5 részletben vásárolta meg Rozner István rovarász gyűjteményét. A 60 ezer példányt magában foglaló kollekció idén lett teljes, és ezzel a múzeum rovartani gyűjteményének szerves részévé vált. Találhatók benne dél-európai, észak-afrikai, kis-ázsiai és ausztráliai fajok is.
Vig Károly - tudományos igazgatóhelyettes, Savaria Múzeum
Ami különösen emeli ennek a gyűjteménynek a jelentőségét és értékét, az az, hogy magyar bogarász gyűjteménye, tehát jobbára ő gyűjtötte, tehát nem vásárolt példányokból áll, illetőleg a világ számos olyan területéről vannak példányok, olyan élőlényekről, amelyek már megsemmisültek. Egyrészt a háborús cselekmények miatt, illetőleg a mezőgazdaság, és a különböző tájrombolások következtében, tehát egyedül ezek a múzeumi gyűjtemények reprezentálják a hajdani élővilágot.
Rozner István munkája során olyan helyekről is gyűjtött rovarokat, ahonnan háború, megváltozott politikai viszonyok, vagy szigorú természetvédelmi előírások miatt ma már nem lehet.
Vig Károly - tudományos igazgatóhelyettes, Savaria Múzeum
Ausztráliából nem lehet bogarat kihozni, Törökországból se, tehát ezek a gyűjtemények nyugati országok számára is nagyon értékesek, illetőleg kínai és japán múzeumok is egyre élénkebben érdeklődnek ezek iránt a gyűjtemények iránt, tehát nagyon fontos, hogy ezeket Magyarországon tartsuk, és itt van azt hiszem egy múzeumnak ebben meghatározó szerepe, mikor arról beszélünk, hogy a kulturális örökséget nekünk kell védeni, bemutatni, akkor mindenképpen megkerülhetetlen egy múzeum, és mivel Rozner István is nagyon sokat gyűjtött is Nyugat-magyarországon, tehát van Vas megyei kötődése, feladatunknak éreztük, hogy ez a gyűjtemény magyar közgyűjteménybe kerüljön.
A gyűjteményben szép, színes példányok is láthatók, amelyek azok számára is érdekesek lehetnek, akik nem rajongnak a rovarokért. A múzeum a kollekciót oktatási célokra is felhasználja.