
Szász jenő elnök, Nemzetstratégiai Kutatóintézet
“Tavaly december óta jeles napjaink sora új dátummal gyarapodott. Tekintettel arra, hogy a piros-fehér-zöld színű lobogó és nemzeti címer az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején került használatba és elfogadásra, az Országgyűlés múlt év decemberi határozatában a magyar zászló és címer napjául március 16-át jelölte ki.”
Ezekkel a szavakkal nyitotta meg a szombathelyi Őrvidék Házban megtartott országos konferenciát a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. Ez a rendezvény volt a nemrégiben megalakult Őrvidék Ház civil egyesület hivatalos bemutatkozása.
Farkas Csaba - igazgató, Őrvidék Ház
“A Nemzetstratégiai Kutatóintézet fiókintézményeként nagyon nagy örömmel mondhatom, hogy a hivatalos megnyitóműsorunkra rengeteg jelentkező volt. Az aktivítás nagyon pozitív a számomra. nagyon neves országoshírű előadók jöttek.”
A konferencián zászlók és lobogók történetéről, címerekről, katonai és nemzeti jelképekről hallhattak előadásokat az érdeklődők.
Csapláros Andrea - igazgató, Savaria Múzeum
“Nagyon fontosnak tartom ezt a mai konferenciát, mert a magyar történelemhez kapcsolódó szimbólumokkal foglalkozik. Azokkal a szimbólumokkal, melyek a nemzetünk alapját jelentik. Ez az Őrvidék Háznak egy nagyon jó bemutatkoás és örömmel tölt el, hogy nagyon sokan vannak itt.”
Az egésznapos konferencián szó esett a helyi szimbólumokról: így a vármegye és a Nádasdy család történelmi címereiről, vagy a szombathelyi püspökök címerhasználatáról is.





























