
A december végi nagyobb hullám után kevesebb a vírusos megbetegedés a megyében. Míg az év végén a magas lázzal járó, légúti-hurutos tünetek, az újévben a hányás, hasmenés, a láz volt a jellemző a gyermekek körében.
Stánitz Éva, megyei tiszti főorvos
"Az influenza az igazán téli megbetegedés, de azért megnyugtatásul mondom, hogy azért jelen pillanatban nincsen influenzaaktivitás a megyénkben sem, de országosan sem. Azonban emlékeztetnék arra, hogy az elmúlt évek mindegyikében január végén, februárban kezdődött csak a járvány. Szerencsésre nem volt súlyos az elmúlt pár évben de azért most is számíthatunk még influenzára."
A kisgyerekek általában fogékonyabbak a téli időszak kisebb-nagyobb vírusfertőzéseire. Ezek az enyhébb lefolyású betegségek természetes velejárói az életnek, a kisgyerekkornak de még a felnőttkornak is.
Vincze Magdolna, gyermekorvos
Sajnos az a tapasztalat, hogy ahogy visszakerülnek nagyobb gyerekközösségekbe, akkor könnyebben átadják egymásak a megbetegedést és ugrásszerűen megnő a betegek száma. Tehát amire igazából azért ebben az időszakban lehet számítani azok mégiscsak a légúti tünetek, tehát majd fognak jelentkezni biztos az influenza szerű megbetegedések, láz, köhögés, középfülgyuladás, hörghurut, tüdőgyulladás."
A szakemberek azt tanácsolják, hogy a téli hónapokban fokozottan gondoskodjunk a gyermekek vitaminpótlásáról, figyeljünk oda az egészséges táplálkozásra. Fontos még, hogy még hideg napokon is vigyük ki a gyerekeket a szabadba, a jó levegőre.





























