Hírek

Növekvő számű mediáció

2013. június 14., 17:23

Hazánkban is egyre többen élnek a lehetőséggel, hogy vitás ügyeiket peren kívül, ún. bírósági mediációs eljárásban rendezzék le. Ennek lényege, hogy a felek, egy közvetítő segítségével próbálnak egyességre jutni, még azelőtt, hogy ügyük bíróság elé kerülne. Kőszegen tartanak nemzetközi konferenciát a témáról, többek között azzal a céllal, hogy a jövőben egyre szélesebb körben elterjedjen ez a vitarendezési módszer. Ez jelentősen megkönnyítené a bíróságok munkáját.

Növekvő számű mediáció

2003-ban jelent meg a hazai joggyakorlatban a mediáció. Az eljárásban a felek célja a kölcsönös megegyezés és nem az, hogy valamelyikük álláspontja kerekedjen felül, akár bírósági döntéssel. 2012 nyarától számos területen, így pl. a családjogban, szomszédvitákban, gazdasági és munkaügyi perekben van lehetőség bírósági közvetítésre. Ezt az érintett felek kezdeményezik minden esetben.

Gyengéné dr. Nagy Márta, elnök - Bírók a Mediációért Egyesület
Megpróbálja a feleket arra ösztönözni, hogy megpróbálják megfogalmazni a problémájukat, odafigyeljenek a másikra, megbecsüljék a másik problémáját. Így olyan megoldást találjanak, ami a jövőben nekik is megfelelő megoldás lehet a konfliktusukra.

A bírósági mediáció csökkenti a bíróságok munkaterheit. Évekig elhúzódó perek helyett lényegesen rövidebb idő –általában néhány hét vagy legfeljebb 4 hónap - alatt tudják a felek rendezni a vitás kérdést.  Az országban 13 bíróságon van lehetőség bírósági közvetítő segítségét kérni. Tapasztalatok szerint a vitás esetek 70%-ában  sikeresen, megegyezéssel zárták le az ügyeket. Szombathelyen is egyre többen fordulnak a törvényszékhez és kérik közvetítő segítségét..  

Parti Mónika, bíró - Szombathelyi Járásbíróság
Egy jelentős számú ügy kimehetne akár büntetőben ,akár polgári jogban. Ha nem megy ki, és visszatér a bírósági szakba, akkor is ezeket az embereket megpróbálták kibékíteni, ismerik egymás álláspontját. Tehát a per, ha nem sikerül a mediáció, a per is lehet gyorsabb és eredményesebb.

Ügyvédek, ügyészek, bírók, közjegyzők részételével tartanak nemzetközi  konferenciát Kőszegen a mediációról.  Szeretnék, ha hazánkban is elterjedne a vitakultúrának ez a formája és minél szélesebb körben alkalmaznák.