
A versenyszezon átmenetileg szünetel, a munka mégsem állt meg a szombathelyi Kötélugró Klub növendékei számára. Nyáron két turnusban hirdettek tábort, amelyekben több mint negyven gyerkőc vett részt - ez rekordnak számít. A gyerekek különböző érdeklődési körrel érkeztek, a kötélugrás szeretete volt a közös nevező.
Balogh Dia- Azért jöttem a nyári táborba, mert nagyon szeretem a kötélugrást, és azért szeretem, mert jók az edzők meg minden tök jól lehet csinálni.Kocsis Luca
- Mert jó érzés, amikor ugrálhatok és jól megy. Simon Emma
- Én 11 éves vagyok, most idén nyáron lesz meg a három éve, amikor ugrókötelezem. Én nagyon szeretek ugrókötelezni, mert akivel párban szoktam lenni a diákolimpián, versenyeken a Sári ővele is nagyon szeretek ugrókötelezni meg egyénileg és nagyok jó sikereket szoktunk elérni.
Füle Magdolna és Bánhegyi Attila napi két edzést vezényelt, emellett különböző programok színesítették a tábor kínálatát. Az erősségi, ügyességi és technikai feladatokat jókedvűen teljesítették a gyerekek. Mindez kiváló lehetőség volt arra is, hogy egyéni képzésekkel a kezdő kategóriában induló sportolókat is felzárkóztassák a trénerek.
Füle Magdolna - táborvezető, vezetőedző- Az edzések során azért egyrészt nagyon nagy a létszám, másrészt pedig nincs arra idő, hogy egyénileg is odafigyeljünk mondjuk azokra, akik már komolyabb céllal vannak itt, hogy versenyekre menjenek és itt a nagyobbak pedig átadják a tudásukat és nekik is - elsősorban most az a feladat, hogy kicsiket fejlesszék, amennyire csak lehet vagy a kisebb korosztályt.
A klub idősebb versenyzői ezúttal már trénerként segítették a vezetőedzők munkáját.
Szentgyörgyvölgyi Zora - versenyző, edző- Mindenképpen nagyon jó érzés és nagyon is szeretek gyerekekkel foglalkozni illetve tényleg egy megtiszteltetés, hogy Én ezt csinálhatom és átadhatom azt, amit Én is anno még tanultam. Én is hogyha visszaemlékszem nagyon jó gondolatok jutnak eszembe azzal kapcsolatban, hogy régen minket hogyan edzettek a nagyok. Úgyhogy remélem majd ők is így fognak rám visszaemlékezni.
A biciklitúra és a kvíz mellett a legnagyobb sikert a táncos játék aratta, ahol csapatként és egyéniben is próbára tehették tudásukat a résztvevők. Jó hír, hogy a táborban edzőként segédkező Nagy Lotti már nagy erőkkel készül a közelgő világbajnokságra, amit júliusban Japánban rendeznek meg.