
A hagyományoknak megfelelően idén is kifejezetten nívós mezőny jött össze a vízipólósok Savaria Kupájára. A rendezők remek munkájának köszönhetően ezúttal a magyar csapat mellett Szerbia, Horvátország és Olaszország U18-as válogatottja szállt vízbe a Tófürdőn. Nem csoda, hogy a viadal valamennyi mérkőzését nagy érdeklődés kísérte.
Koczka Tibor alpolgármester
“A szervezők jóvoltából az idei esztendőben is Európa, de lehet, hogy a világ négy legjobb utánpótlás csapatát sikerült elhozni ide a nemezetközi Savaria vízilabda tornára. Ez úgy gondolom mindenképpen kellett ahhoz, hogy sok néző jöjjön ki A másik ami fontos szempontból volt, hogy az idei esztendőben ingyenes volt a belépő.”
Az 1997-es korosztály válogatottjainak idén nem lesz jelentősebb világversenye, így a szombathelyi viadal egy jó felmérő volt abban a tekintetben, hogy nemzetközi összevetésben hol is tart a korosztályos nemzeti csapatunk. A szakmai stáb több fontos információval gazdagodott Szombathelyen.
Horkai György szövetségi kapitány, magyar U18-as válogatott
“Az volt a cél, hogy megnézzük azt, hogy állunk a világban. Ami nagyon fontos és értékelni kell, hogy továbbra is ott vagyunk ebben a korosztályban a világ elitjében. Ez volt az elsődleges cél. A hibák annyira nem lényegesek most, mert ezeket fogjuk majd elemezni a videóval.”
A tornán a magyar válogatott Horvátország és Olaszország csapatait mondhatni könnyedén győzte le, Szerbiát viszont csak büntetőkkel sikerült felülmúlniuk Horkai György tanítványainak, akik ettől függetlenül megnyerték az erőfelmérőt. A viadalon bemutatkozott az aranyérmes magyar korosztályos válogatottban a 16 esztendős szombathelyi hálóőr, Kovács Barnabás.





























