
Nem szabad már forgalmazni a magas cukor- és sótartalmú termékeket az iskolákban – bár a büfék üzemeltetőin ezt még nem kérik számon, a legtöbb helyen törekednek a szabály betartására.
Konczéré Bujtás Mónika – büfés, Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
„Körülbelül október közepén megpróbálkozunk a paleolit diétával, éppen tegnap kaptunk hozzá megkeresést, mindenesetre megpróbáljuk és lesz rá lehetőség itt vásárolni ilyen cukormentes és gluténmentes termékeket.”
A szülők biztosak lehetnek abban, hogy a gyerekek egészséges tízóraira költik a zsebpénzüket.
Kukor Ferenc – igazgatóhelyettes, Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
„Elsősorban arra törekszünk, hogy a testi és a lelki egészség egyensúlyban legyen és ehhez hozzátartozik nyilván, hogy a legnépszerűbb helyen, a büfében is a diákok olyan élelmiszerhez juthassanak, amelyek nem károsítják, hanem inkább az egészséges táplálkozás felé vigyék az ő fogyasztásukat.”
A diákok szerint is fontos, hogy egészséges ételt egyenek tízóraira, uzsonnára.
Drácz Bálint
„Fontos, egyrészt ugye azért, hogy legyen energiám a szellemi munkához, illetve hát a tesiórák is elég megterhelőek.”
Itt, a Kanizsai Gimnázium büféjében is nagy a választék, a diákok szívesen vásárolják frissen a tízórait.
Ádám Viktor
„Rendkívül szeretek egészségesen étkezni, ugyanis sportoló vagyok és ez nekem nagyon fontos, és maximálisa meg vagyok elégedve itt az egészséges táplálkozással.”
Mentes Zsuzsanna
„Nagyon kedves a személyzet, nagyon szeretek idejárni és tényleg nagyon finom ételeket is adnak és mindig örömmel jövök ide.”
Itt az a tapasztalat, hogy a diákok keresik az egészséges ételeket.
Spanyó Adrienn – büfés, Kanizsai Dorottya Gimnázium
„Ha egészséges ételeket keresnek, igazából a szendvicseinket viszik, mert abba friss salátát teszünk, de azért minden tizenéves szerintem szereti az édességet, ezért vannak pékáruink is, igazából nincs okunk panaszra.”
Ebben az étkezdében újításokkal igyekeznek még egészségesebbé tenni a kínálatot.
Lovassné Vass Enikő – osztályfőnöki munkaközösség-vezető, Kanizsai Dorottya Gimnázium
„Most egy új törekvésről is értesültem éppen tegnap, hogy lehetőség nyílik arra, hogy lisztérzékeny gyerekek is a nekik megfelelő termékeket tudják beszerezni, amennyiben erre igény van, illetve új törekvés az, hogy zöldségek és gyümölcsök is nagyobb mennyiségben fordulnak elő a kínálatban.”
Az iskolai büfések nyitottak az újdonságokra, a magas só- és cukortartalmú, egészségre ártalmas ételek egyre inkább kiszorulnak a kínálatból.





























