
Rendhagyó történelemórát tartott a Szombathelyi Törvényszék könyvtárosa. Szabó Ákos beszélt a diákoknak mindazokról a neves személyiségekről akik a megyei bíróság dolgozójaként sokat tettek a magyar és a helyi igazságszolgáltatásért. A gimnazisták láthatták a korábbi kivégzések helyszínét is. Itt 1983-ban hajtották végre az utolsó halálos ítéletet.
"Ezen a folyosón volt a siralomház elhelyezve, tehát a halálra ítéltet 1-2 napig itt őrizték, innen vitték a kivégzésre"
Az éppen most 124 éves épületegyüttes pincéje ma raktár. A diákok a törvényszék 5 ezer kötetes könyvtárába is benézhettek.
dr. Bazsóné dr. Görög Anikó járásbírósági bíró
A bírósági sétánk, amelyre ma invitáltuk meg a NLG tanulóit, a nyitott bíróságok keretében rendeztük meg. - 22.58 ennek a programnak az a célja, hogy a diákok betekintést nyerjenek az igazságszolgáltatás munkájába, a jogi ismereteik bővüljenek.
A fiatalok a bírósági séta részeként egy tárgyalásra is beülhettek.
Devecseri Gertrúd
Érdekesnek találtam, hogy milyen körülmények között folynak a tárgyalások, meg az a rengeteg akta
Gecse Réka
Nekem az volt új, hogy amikor bementünk a tárgyalóterembe, akkor csak 3 ember volt ott, pedig a filmekben mindig így láttam, hogy többen vannak, most csak három volt.
Szabó Sándor elnök, Szombathelyi Járásbíróság
Azt örökre meg kell jegyezni, hogy szeszes ital fogyasztását követően soha nem szabad gépi meghajtású járműre ülni!
Egy átmulatott éjszaka után ittas vezetés miatt kell bíróság elé állnia a vádlottnak. A 28 éves nő 2 éves börtönbüntetésre is számíthat. Az eset tanulságként szolgálhat a diákok számára. A Nyitott Bíróságok program célja többek között az is, hogy a fiatalok megértsék, a könnyelmű tettek nem maradhatnak következmények nélkül.





























