
Idén Tökölön rendezték meg a Kakusei Országos Karate Bajnokságot, melyen a Leo Karate-do SE öt versenyzővel képviseltette magát. A vasi egylet három arany-, három ezüst-, valamint kettő bronzéremmel tért haza a viadalról. A felnőttek között induló Gál Enikő és Németh Zsuzsanna kettő-kettő medált gyűjtött be, de a 14-15 esztendős leány együttes is remekelt. Formagyakorlatban egyeniben a dobogó mindhárom fokára szombathelyi karatéka állhatott fel és a csapat is a második helyen végzett.
Gál Róbert vezetőedző, Leo Karate-do SE
“Nagyon meglepő volt és nagyon boldog voltam, hogy sikerült, mert az elég ritka, hogy a dobogó mindhárom fokán a mi tanítványaink vannak. Külön öröm még a számomra, hogy ők viszonylag kezdők és így sikerült ezt a remek teljesítményt elérni.”
Németh Dóra két ezüstéremmel gazdagodott a tököli versenyen, ugyanis mind csapatban, mind pedig egyéniben a második lett formagyakorlatban. Ezzel az eredménnyel kifejezetten elégedett a vasi karatéka.
Németh Dóra versenyző, Leo Karate-do SE
“Mindenképpen fel szerettem volna állni a dobogóra. Ez sikerült is, ugyanis második helyet értem el. Ennek nagyon örültem. És a kata csapat is nagyon jól sikerült, hiszen ott is második helyet értünk el.”
A formagyakorlatban ezüstérmes csapat tagjai megközelítőleg két éve karatéznak, így elmondható, hogy már elég sok időt és energiát fektettek a sportágba. Kajdacsy Viktóriának az elvégzett munka még egy egyéni bronzérmet is hozott.
Kajdacsy Viktória versenyző, Leo-Karate-do SE
“Nagyon sokat edzettem erre a versenyre. Szerintem jól teljesítettem egyéniben, mivel egy idősebb korosztályban voltam, mint amiben szoktam lenni. Tehát nagyon örülök ennek a harmadik helynek. A csapat katában pedig másodikak lettünk, de nem olyan régóta gyakorolunk így együtt.”
A Leo Karate-do SE sportolói a sikeres verseny után folytatták a felkészülést a további erőpróbákra. Gál Róbert tanítványai a közeljövőben leginkább hazai viadalokon lépnek majd tatamira.





























