Hírek

Nyolc között az U18-as kosárcsapat

2014. január 22., 19:08

Megnyerte korosztálya regionális bajnokságát a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia U18-as fiú csapata. A vasi gárda ennek köszönhetően február elejétől az ország nyolc legjobb együttese között folytathatja a küzdelmeket.

Nyolc között az U18-as kosárcsapat

Kilenc győzelem mellett csupán egy vereséggel tudta le a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia U18-as csapata az országos bajnokság első szakaszát. A Váradi Kornél és Hollósy Tibor által irányított együttes tudását, eredményességét tekintve magasan kiemelkedett a mezőnyből, a gárda a nyugat-magyarországi  regionális csatározások során csupán Pakson kapott ki.

Váradi Kornél edző, Szombathelyi Kosárlabda Akadémia U18
“Úgy gondolom, hogy a csapat elsődleges ereje az, hogy a játékosok több éve, serdülő koruk óta együtt dolgoznak. Ők már egy magot alkotnak. Ugyanabból a rendszerből jönnek fel, 13 éves koruk óta ugyanazt a képzést kapták, mint amit elvárunk tőlük most 18 évesen. Természetesen speciálisabban sokkal. Ez az erőssége ennek a csapatnak és az, hogy igazi csapat tud lenni.”

A hét korosztályos válogatott játékost  is soraiban tudó szombathelyi együttes a felsőházi rájátszásban folytathatja a küzdelmeket, melyekben már csak az ország 8 legjobb U18-as csapata érdekelt. Hódi Patrikék először  február 1-én az Óbudai Kaszások ellen lépnek majd pályára.

Hódi Patrik kosárlabdázó, Szombathelyi Kosárlabda Akadémia U18
“Bejutottunk a legjobb 8 közé a felsőházba és most négy keleti csapattal fogunk mérkőzni. Itthon és idegenben is. A legfontosabb feladat a hazai meccseket hozni. Idegenben a fontos mérkőzések a Debrecen és a két pesti csapat. Ezeket hozni kell,de ha Szegeden van esélyünk, akkor azt is behúzni.”

A szombathelyiek U18-as csapatában szereplő játékosok zöme tavaly egy korosztállyal lejjebb magyar bajnoki címet szerzett. A gárda jelenlegi formáját nézve a 18 esztendősök között is jó eséllyel pályáznak egy dobogós helyezésre.