
“Az önkumenikus imahét mottója: hát részekre szakítható Krisztus? Mi hisszük azt, hogy lehet és lesz egység közöttünk, ha hiszünk Jézus Krisztus szavában, tanításában. Hogy egy pásztor legyen és egy nyáj.”
Az imahét január 20.-24. tart Szombathelyen. Ez idő alatt a papok és lelkészek egymás templomaiban miséznek és tartanak istentiszteletet. A hagyomány a hívek körében is népszerű.
Krúz Patrícia
“Minden évben ilyenkor szokott lenni ilyen ökumenikus imahét. Én a baptista gyülekezetbe járok, tegnap ott volt az első alkalom, én azon is részt vettem. Most örömmel jöttem, hogy egy másik felekezet templomába is részt vehetek ezen az alkalmon.”
Tóthné Zsuzsanna
“Teljesen mindegy milyen felekezethez tartozunk, keresztények vagyunk ennyi.”
Az imahét csütörtökön a Kámoni, pénteken az Evangélikus templomban folytatódik majd. Szombathelyen ezzel véget is ér, ám Vas megyében vasárnap estig még tart az ökumenikus rendezvénysorozat.





























