Hírek

Olvasó sarok a Jurisics-vár udvarán

2020. május 26., 22:35

Folyóiratok, anekdoták, balladák, regények és versek – többek között ezekből válogathat a csendes kikapcsolódásra vágyó olvasó a kőszegi Jurisics-vár udvarán. A városi könyvtár most nem fogadhat látogatókat, a könyvtárosok ezért olyan munkába fogtak, amire eddig nem volt idő.

Olvasó sarok a Jurisics-vár udvarán

Lajos Tiborné – igazgató, Chernel Kálmán Városi Könyvtár
„Nagy selejtezésbe és pakolásba kezdtünk, és így felajánlottunk a várnak olyan köteteket, amelyekből tudunk még az olvasóknak szolgáltatni, 25 verses, novellás kötetet, rövidebb történetek, hogy itt a látogatók tudják olvasni, és a folyóiratainkból, amelyeknek egy év a megőrzési ideje, és ezeket már nem tudtuk értékesíteni, és azokból is ajánlottunk fel a várnak.”

A törököket egykor visszaverő Jurisics Miklós várkapitány szobra előtt levendulaszőnyeg, (10.25) hatalmas vadgesztenyefák teszik hangulatossá a külső várudvart, amelynek az árkádjai alatt kapott helyet az olvasó sarok.

Pócza Zoltán – igazgató, Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
„Nem véletlen, hogy a kínálatunkban ez megjelent. Egyrészt a könyvtárral jó a kapcsolatunk, másrészt minden évben van valami országos könyves akció. És mivel mi is a kultúrával foglalkozunk, ezért fontosnak érezzük, hogy emellett álljunk ki. Egyre kevesebben olvasnak, inkább a mobiltelefonjukat böködik, miközben hiszem és vallom azt, hogy a megfelelő fogalmi gondolkodás kialakításához fontos az olvasás.”

A belső várkaput egyelőre még nem nyithatja ki az intézmény, de úgy készülnek, ha azt a járványhelyzet már engedi, azonnal fogadják a látogatókat. A környezetet is csinosítják: olyan munkákat is elvégeznek,, amelyekre korábban nem volt idő. (5.41) Kitisztították például az elővár épületeinek ereszcsatornáit, (9.30) megszabadították a várfalakat az elburjánzott futónövényektől és a várárkot is rendbe tették.