
A szentmise végén a főpásztor megáldotta a karitász nyolc intézményének adventi koszorúját. Ezt követően Szent Erzsébetről, a feleségről tartott előadást.
Veres András – megyés püspök
„Ő szerelmét teljesen a férjének adta, ezt ő már mással megosztani nem tudta, nem is akarta.”
Az ünnepségre összegyűltek a segélyszervezet önkéntes munkatársai. A Katolikus Karitász Caritas Hungarica díjjal ismeri el évről évre azok munkáját, akik hosszú évek óta szolgálják a rászoruló, beteg embereket. Ebben az esztendőben az egyházmegyéből hárman kapták meg az országos elismerést. Varga Károlyné nélkül a karitász nyári tábora elképzelhetetlen lenne.
Varga Kátolyné – önkéntes, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
„Amit tettem, azt szívemből teszem, és azért, mert a gyerkeket nagyon szeretem, és ezért én kijártam a táborba is. Mióta megkezdődött a karitász, azóta tagja vagyok. Szeretem a falumat és próbálom a rám bízottakat egyengetni.”
Díjat kapott a beteglátogató csoportban tevékenykedő Bodorkós Ferencné, aki 19 éve végzi áldozatos munkáját.
Bodorkós Ferencné – vezető, gencsapáti karitász csoport
„Az egyházközségi testületből ezt a megbízatást kaptam, hogy szedjek össze egy csoportot a szeretet szolgálatra. Ezt akkor nem tudtam, hogy mit is jelent, később döbbentem rá, hogy mennyi nehézséggel, lemondással jár, de mindig megkaptam azt a löketet, hogy következett a feladat.”
Jutalmazták Horváth Sándornét, a zalaegerszegi karitász csoport vezetőjét is. Köszöntötték Erős Klárát, Mersich Mátyást és Horváth Istvánt, akik az árvízkárosultak megsegítésében vettek részt. Az év vállalkozója idén Drácz Zoltán lett, neki köszönhetően pályázat útján mintegy 30 millió forintot nyert a karitász. A segélyszervezet az összeget 74 település rászorulói között osztotta szét.





























