
"Az elsősegélynyújtó doboz tartalma így kell, hogy kinézzen. Mit láttok, mi van benne? Sebtapasz, kötszer."
Védőnők tartanak egészségnevelési foglalkozást a táborban. A gyerekek hasznos tudnivalókat hallanak arról, hogyan kell segíteni a bajba jutott emberen. Ez az egyik program az önkormányzat által szervezett napközis táborban. Ezen kívül kézműves- és sportfoglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek, és ügyességi játékokban próbálhatják ki magukat.
Kovács Bianka
"Kosarazunk, rajzolunk, beszélgetünk meg focizunk."
Iszak Gertrúd Katalin
"Én már három hete itt vagyok, és nagyon jól érzem magam. Hulahoppozni szoktam, amit jól is tudok, szoktunk labdázni, röpizni, és a segítő tanárokkal is jól el lehet beszélgetni."
Ez a tábor negyedik hete, a jelentkezés folyamatos.
Ivánné Böcskei Mariann - táborvezető
"A létszám változó, naponta is változik, általában 50 körül alakul. Elsőtől hatodik-hetedik osztályos tanulóink vannak."
Az önkormányzat a Klebelsberg Intézményfenntartóval közösen szervezi a tábort a Bercsényi-iskolában. Ötmillió forintot különítettek el erre a célra a költségvetésben.
Mesterházyné Gyimesi Ilona - irodavezető, Nevelési és Oktatási Iroda
"Azok a gyermekek, családok, ahol a szocális helyzet miatt nem tudják megoldani a gyermekek ellátását a nyári időszakban, vagy egyedülálló szülő esetében a város igyekszik megoldást találni."
Kilenc héten át, augusztus 15-ig várják a gyerekeket. A foglalkozásokat a Bercsényi-iskola pedagógusai, védőnők, a Pálos Károly Családsegítő Szolgálat munkatársai és középiskolás önkéntesek vezetik.





























