
Különböző okok miatt erősen tartalékos összeállításban lépett pályára a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágó mérkőzésén. Ennek ellenére meglepetésként érte a mintegy ezer fagyoskodó nézőt, hogy az első komolyabb ziccer a vendégek előtt adódott, de szerencsére Bajzát nem célzott pontosan. Nem sokkal később Szakály is bebizonyította, hogy a ő is képes nagy helyzetben rosszul dönteni, ugyanis mintegy 14 méterről lőtt csúnyán kapu mellé. Az első félóra végén aztán jött az első gól: Devecseri nagy hibájából Sándor lőhetett Rózsa kapujába. A 33. percben ismét Szakály rontott nagy ziccerben: szinte a kapu torkából sem volt képes a hálóba helyezni, így pedig a nyíregyháziak vonulhattak 1:0-ás vezetéssel a szünetre. A második félidő közepén érkezett meg a feketeleves a Haladás számára: Törtei 20 méteres szabadrúgása a sorfalon megpattanva került Rózsa kapujába, ennek köszönhetően pedig már a vendégek jártak előrébb két góllal, azaz ők álltak továbbjutásra. Iszlai a 84. percben még kiállítatta magát, így a szombathelyiek ezt a meccset sem tudták 11 emberrel befejezni. Végül a 2:0-ás nyírségi siker azt jelentette, hogy a Haladás az idegenben aratott 1:0-ás sikere ellenére is elbúcsúzott a Magyar Kupa további küzdelmeitől, Bajzáték folytathatják a legjobb 8 között.
A mérkőzés teljes felvétele:





























