
Nem csak az illatok és a látvány, hanem az árusok is falatozásra csábították az Orsolya-napra látogatókat. Szombathelyről is érkeztek Kőszegre, hogy megkóstolják a natúrpark ízeit.
Hatos Zsuzsa
Most megkóstoljuk a lángost és a cicegét. Meg a párom is méhész. Megkóstolunk minden finomságot.
A megújult Jurisics vár udvarán sült a gesztenye, a környék civil szervezetei pedig főzőversenyen vettek részt.
Idén rekordszámú, 26 közösség nevezett a versenyre, legalább 50 adag ételt kellett készíteniük, amit szakértő zsűri véleményezett.
Kovács Ferenc elnök, Vas Megyei Önkormányzat
Kiérződik az ízharmónia, finom. Ez mindenképpen díjas lehetne.
Pócza Zoltán igazgató, Jurisics Vár Művelődési Központ
A várban a külső és belső udvaron vannak a civil főzők, bemutatkozók, a Jurisics térnek a legszebb területén vannak a natúrparki kézművesek. A fő téren pedig a meghívott kézművesek, ill. azok a gasztronómusok, akik profi módon ezzel foglalkoznak és kínálják portékájukat.
12 alkalommal rendezték meg Kőszegen az Orsolya-napi vásárt, és gasztronómiai fesztivált, egy régi hagyományt elevenítenek fel ezzel.
Bakos György elnök, Írottkő Natúrparkért Egyesület
Az Orsolya-naphoz az a régi hagyomány társul, hogy Kőszegen és környékén az Orsolya- napkor cserélt gazdát a mezőgazdasági termék az ipari termékekkel.
„Ízek az Alpokaljáról” címmel sütemény és lekvárversenyt is hirdettek, így a háziasszonyok is bizonyíthattak az Orsolya-napon.





























