
Csider Sándor költő interaktív foglalkozással várta a Gothard-iskola tanulóit az egyetem könyvtárába. A versekből játék, a játékból komoly gondolatok születtek. A diákok nagyon élvezték a rendhagyó irodalomórát.
Ragasits Lili Eszter – tanuló, Gorhard Jenő Általános Iskola
„Amikor hidat kellett építeni, meg a rímek kitalálása.”
A tanárok szerint szívesen olvasnak a gyerekek, csak nem mindegy, hogy mit kapnak a kezükbe. A legfontosabb az, hogy az adott mű a korosztályuknak, nyelvüknek megfelelő legyen.
Homor Anikó – tanító
„Szívesen olvasnak verseket, meséket, tanulságos történeteket és ők nagyon szívesen jöttek, egy foglalkozást kapnak most ajándékba, hiszen ők is kiálltak, szerepeltek az év folyamán. Ez most egy jutalom és örömmel vettek részt. Nagyon jó volt, játékos és ez igazán remek, hogy így együtt lehettek mindannyian.”
Voltak, akik Balogh János verses-játékos foglalkozását választották, a nagyobbak pedig meghallgathatták a modern költészet képviselőit, a Savaria Slam Poetry-t.
„Képzelj, alkoss világot, írj, beszélj, hozz létre egy új kort.”
A felolvasohow évről-évre egyre több érdeklődőt vonz. A kicsik és nagyok egyaránt ismerkednek az irodalommal. Ez jó alkalom arra is, hogy gondolatokat és tapasztalatokat cseréljenek.
Janzsóné Sipos Melinda - könyvtáros, NyME
„Szerencsére azt muttaják a tapasztalataink, hogy igenis van igény az olvasásra. 5 évvel ezelőtt is azért hívtuk életre ezt a rendezvényt, hogy a felolvasást előtérbe helyezve ráirényítjuk a figyelmet az olvasás szeretetére, a könyvek fontosságára.”
Felolvasásra gyűltek össze fiatalok a Weöres Sándor-szobor környékén is, de hasonló megmozdulások voltak a város több pontján, a 86. Ünnepi Könyvhét alkalmából.





























