Hírek

Ötödik alkalommal szervezi meg Kirakatkiállítását a STAG Egyesület

2022. december 06., 20:53

Ötödik alkalommal szervezi meg Kirakatkiállítását a STAG Egyesület, amelyen helyi művészek mutatkoznak be alkotásaikkal, rendhagyó módon. Ezúttal a kerámia áll a középpontban, de látható ékszer, festmény és grafika is a belváros hat különböző pontján. Azzal, hogy a művészetet szó szerint kiteszik a kirakatba, szélesebb közönséget érnek el. Pénteken délután tartották a megnyitót.

Ötödik alkalommal szervezi meg Kirakatkiállítását a STAG Egyesület

A Kőszegi utcában, a Kilences teraszán gyülekeztek a kiállító művészek és az érdeklődők pénteken. A szervező egyesület elnöke, Erdei Zsuzsanna mondott rövid köszöntőt, melyből kiderült, hogy idén 9 alkotó mutatkozik be 6 kirakatban. A fókuszban a kerámia áll, két fiatal művész munkája látható a kávézó kirakatában.

Nagy Boglárka - kerámiatervező, Szél Róbert - képzőművész
"Mindketten plasztikákat hoztunk, az enyém az egy női torzó, Robinak pedig...
...a mestermunkám egy darabját hoztam el, amit még a MOME-n csináltam, a Bábeli tér címet kapta, aminek egyik eleme most itt látható."

A kirakatkiállítások ötlete 12 évvel ezelőtt született meg. A belvárosi üzletek, vendéglátóhelyek üvegfelületei mögött sok ezer járókelő szemlélheti meg az alkotásokat. A művészek mind helyiek, jól ismertek, és tagjai az egyesületnek.

Erdei Zsuzsanna - elnök, STAG Egyesület
"Ez a mai kiállítás egyesületünk ötödik kirakatkiállítása, az első 2010-ben volt. Ha nem is éves gyakorisággal, de igyekszünk a hagyományt megtartani, hogy egy ilyen hűvös időszakban találkozhatnak a szombathelyi művészekkel és művekkel az érdeklődők, így jutottunk el az ötödik alkalomhoz önkormányzati támogatásnak köszönhetően."

A karácsonyra hangolódás jegyében Korponay Zsófi és Peltzer Géza zenélt a megnyitón, majd közösen indultak sétára, hogy bemutassák a kirakatkiállítás állomásait. Bodorkós András ezúttal grafikákat hozott.

"Az a címe, hogy Ferde tornyok, fehér bástyák, és írtam egy alcímet, Gulliver fehér városban."

Machalek Rebeka a Mártírok téri galéria kirakatában négy festmény mutat meg, ő ezeket a figurákat, ruhákat látja, ha kinéz az ablakon.

"Éppen akik itt jönnek-mennek, megfog a látvány, és ilyen élményeim vannak."

Veres Éva ötvös nyakéket, T. Takács Tibor pálmafát ábrázoló festményt, Szalai Lilian ugyancsak festményt, ifj. Jenei Ferenc házat ábrázoló grafikát, Ferencz Eszter restaurátor-festőművész pedig absztrakt képet állított ki az alkalomra.

A kirakatkiállítás helyszíneiről készült egy térkép is feladatokkal, amit a Kilencesben lehet megtalálni. Aki kitölti, nyereményjátékon vesz részt.