
„Mindenki egy-egy gólyalábbal fog sántikálni.”
Sorversenyeken mérték össze ügyességüket a gyerekek az állatbarát táborban. A népes gyerekhad másik fele pedig zsákbamacskát készített zokniból. A legkisebbek is ügyesen bántak a tűvel és a cérnával, sorban készültek a macskafejek. A többi program középpontjában is állatok állnak, egész héten.
Bartók Gellért
„Fogtunk halat, meg beledobáltunk a vízbe köveket és az is klassz volt.”
Török Fanni
„Állatokat vizsgáltunk, meg kézműveskedtünk is, meg beszélgettünk az állatokról.”
A Gyermekek Háza udvarán több mint 60 óvodás és iskolás gyűlt össze a foglalkozásokra.
Tatai Ádám
„Volt tegnap ilyen rendőrkutya bemutató. Kettő kutya volt, kettő német juhász kutya.”
Söptei Letti
„Elmentünk a Gyöngyös-patakhoz vizsgálódni, az egyik csapat ezt csinálta, két csapat meg vagy hajót épített vagy játszótéren volt.”
Nem csak helyben ismerkednek az állatok titkaival a kicsik.
Kiss Andrea, intézményegység-vezető, Agora
„Minden napnak van egy-egy állata, a tegnapi napnak a macska és a kutya barátság, míg a mai napnak a tücskök és a bogarak, aztán holnap megyünk majd tehenészetbe és lovagolni, tehát a patások napja következik, aztán majd lesz sárkányok napja, és aztán kisállat barátok napjával zárjuk a pénteki napot.”
A Gyermek Házában az állatbarátok után a legkisebb tudósokat várják, majd a nyár végén irka-firka táborban készülhetnek az iskolakezdésre a gyerekek.





























