Hírek
Savaria katonái a Történelmi Témaparkban
2016. augusztus 26., 14:47
Seregszemlével kezdődött pénteken délelőtt a hagyományőrző programsorozat a Történelmi Témaparkban. Az idén öt egyesület mutatja be az ókor katonai viseletét, fegyverzetét és tábori életét, közben pedig ...
Mintegy félszáz civil szervezet vesz részt az idei karneválon
2016. augusztus 26., 14:46
Az egyesületek többsége minden évben képviselteti magát a Civil Korzón, hiszen ez remek lehetőség arra, hogy bemutathassák tevékenységüket a városlakóknak és a távolabbról érkező vendégeknek.
Zsidó udvar a karnevál alatt
2016. augusztus 26., 14:45
A 104 eszendős Spiegler Elemért is köszöntötték a karnevál Zsidó Udvarának nyitórendezvényén. A eseményen a részt vett a MAZSIHISZ elnöke és az országos főrabbi is.
Hátvédet igazolt a Hali
2016. augusztus 26., 14:44
Hídvégi Sándor személyében új játékost igazolt a Szombathelyi Swietelsky-Haladás labdarúgócsapata. A 33 esztendős védővel egy évre szóló szerződést kötöttek a zöld-fehérek.
Felújították az egyik haranglábat Gyöngyöshermánban
2016. augusztus 26., 14:43
A felújítási munkák lakossági összefogással valósultak meg, a szükséges anyagi forrás önkéntes adományokból és a körzet képviselőjének városfejlesztési keretéből jött össze.
Honvédségi toborzó
2016. augusztus 26., 14:42
Puskás Tivadar polgármester és Hende Csaba országgyűlési képviselő nyitotta meg a Magyar Honvédség toborzópontját pénteken délelőtt az Aréna utca 8. szám alatti épület udvarán, ahol a leendő szerződéses ...
Szombathelyen találkoztak a nagycsaládos egyesületek vezetői
2016. augusztus 26., 14:40
Az ország minden tájáról érkezett résztvevők a délutáni kötetlen programban Hamza István vezetésével végigjárták a Szent Márton-sétautat.
Munkához juthatnak
2016. augusztus 25., 16:18
Elsősorban a hátrányos helyzetű fiatalokat szeretné a munkaerőpiacra juttatni a Szombathelyi Képző Központ által koordinált magyar-osztrák-olasz-angol konzorcium. Ennek érdekében speciális tréninget és ...
QR kód segítségével ismerhetjük meg a város nevezetességeit
2016. augusztus 25., 16:16
Korszerű megoldást választottak a civilek arra, hogy a város köztéri szobrainak történetével megismertessék a szombathelyieket és a turistákat: QR kódos táblákat helyeznek el a belvárosban, elsőként a ...
Múzeumpedagógiai foglalkozássorozat
2016. augusztus 25., 16:14
Negyedik alkalommal hirdet átfogó múzeumpedagógiai foglalkozássorozatot a Savaria Múzeum óvodások és iskolások részére. A 2016-17-es tanévben az átváltozás témája köré szerveződnek a rendhagyó tanórák. ...
Bezárta kapuit a szaléziak által szervezett gyermektábor
2016. augusztus 25., 16:13
A kicsik idén is maradandó élményekkel gazdagodtak a különféle programoknak köszönhetően. A gyerekek nagyszabású gálával búcsúztak a nyártól a tábor utolsó napján.
MTK-Viktória döntetlen
2016. augusztus 25., 16:12
Gólnélküli döntetlent játszott a sokszoros bajnok MTK otthonában a Viktória-Trend Optika FC élvonalbeli női labdarúgócsapata. A szombathelyiek két fordulót követően négy ponttal a tabella harmadik helyén ...
Szent Márton plakátkiállítás
2016. augusztus 25., 16:10
Szent Márton üzenetei és napjának jelentései címmel néprajzi plakátkiállítás nyílt a Vasi Skanzenben. A szabadtéri tárlat november 6-ig látható.
Mégis szűrőberendezést telepít a Falco gyár
2016. augusztus 25., 16:08
Mégis felszereli a legmodernebb szűrőberendezést a Falco gyár, így jelentős mértékben csökkenhet a környezetterhelés a városrészen. A cég sajtóközleményben tudatta a hírt csütörtökön.
Ismét használható a vezetékes melegvíz a kórház új belgyógyászati tömbjében
2016. augusztus 25., 15:34
Iskolakezdési támogatás
2016. augusztus 24., 13:06
Rengeteg kiadással jár az iskolakezdés a gyermekes családokban, a szülők akár több tízezer forintot is otthagyhatnak a papír-írószer boltokban. Vannak munkáltatók, amelyek kihasználják a kedvező adózású ...
Telt ház a karnevál idején
2016. augusztus 24., 13:04
Telt házra készülnek a szombathelyi hotelek és panziók a karneváli hétvégén, sok helyen már hónapokkal ezelőtt elfogytak a szobák. A rendezvényre érkezők a Tourinform irodájában kérhetnek naprakész információt ...




































































