Hírek
Ülésezett az oktatási és szociális bizottság
2014. december 10., 16:39
Húsz témakört tárgyaltak bizottsági tagok Rettegi Attila elnök vezetésével. 2014-ben oktatási kiadásokra közel négy milliárd, szociális célokra 1,4 milliárd forintot fordítottak a városi költségvetésből. ...
Karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzések
2014. december 10., 16:37
Az ünnepek előtt ellenőrzéseket tart a vásárokban, piacokon, nagyobb áruházakban a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. Az idei tapasztalatok eddig jók, ami azt jelzi, hogy a korábbi vizsgálatok hatékonyak
Karácsonyi adománygyűjtés
2014. december 10., 16:35
Advent az ünnepvárás mellett az adománygyűjtés időszaka is. Számos jótékonysági szervezet, alapítvány, intézmény várja a rászorulóknak szánt felajánlásokat. A baptista gyülekezet idén is megszervezi cipősdoboz ...
Élen a SZOESE kosarasai
2014. december 10., 16:34
Az országos egyetemi bajnokságban hat fordulót követően 100 százalékos teljesítménnyel áll csoportja élén a SZOESE férfi kosárlabdacsapata. Kéri Péter együttese legutóbb a SMAFC gárdáját győzte le 68:44 ...
Boráros Szilárd „Emberbábtér” című kiállítása a Weöres Sándor Színházban
2014. december 10., 16:33
A tárlat nagyrészt a bábművész korábbi munkáira épül, ám a kiállítást életre hívó marionett lovacska vadonatúj. A maszkok bábok és eszközök rendkívül változatosak, s valamennyi hűen tükrözi Boráros Szilárd ...
A magyar mitológiára épülő új, ifjúsági kalandregényt mutattak be Szombathelyen
2014. december 10., 16:32
Csodafiú szarvas: A hét garabonciás címmel jelent meg mitikus kalandregény a Szülőföld Kiadó és a Pannon Lapok Társaságának közös gondozásában.
Erőszak családon belül
2014. december 09., 17:41
A világ nem lett erőszakosabb, csak ma már kevésbé fogadjuk el az agressziót - mondta Herczog Mária egy hétvégi lakossági fórumon. A szociológus arról beszélt, hogyan előzhető meg a családon belüli bántalmazás, ...
Interaktív színházi sorozat mutatja be Szent Márton életét
2014. december 09., 17:37
Szent Márton életét és tetteit ismerhetik meg a fiatalok az új sorozatnak köszönhetően. Az első, A kút címet viselő rész Márton édesanyjának megkeresztelését eleveníti meg a diákok számára.
A Nap és művészetek kapcsolata
2014. december 09., 17:35
Konferenciát tartottak a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában. A Zenei Tanszéken rendezett eseményen távollétében köszöntötték 80. születésnapja alkalmából az intézet egykori tanárát, ...
Savaria Szálló - honlapkészítő verseny
2014. december 09., 17:33
A Savaria Szálló építésének centenáriuma alkalmából internetes honlapkészítő versenyt hirdetett a Berzsenyi Dániel Könyvtár általános és középiskolás diákoknak. Az eredményhirdetésre hétfőn került sor, ...
Kitűnően helytállt a bajnoki címvédő Berettyóújfalu ellen a Haladás NB I-es futsalcsapata
2014. december 09., 17:30
A szombathelyiek szoros csatában csupán 4:2-re kaptak ki az Aréna Savariában több mint 500 néző előtt lejátszott mérkőzésen.
KisTudós napot tartottak a Bercsényi Miklós Általános Iskolában
2014. december 09., 17:29
A házigazdák mellett a Gothard- és a Bolyai-iskolából összesen 38 felső tagozatos diák vett részt a programon. Három-négy fős csapatokban készítettek és adtak elő önálló prezentációt szabadon választott ...
Névadóját ünnepli a Váci-iskola
2014. december 09., 17:27
A hagyományoknak megfelelően idén is egyhetes programsorozattal tiszteleg névadója előtt a Váci Mihály Általános Iskola. A nyitónapon szavalóversenyt szerveztek szombathelyi és környékbeli iskolák felső ...
Tizenketten tettek állampolgársági esküt kedden délelőtt a városházán
2014. december 09., 17:25
A köztársasági elnöktől kértek és kaptak honosítási- illetve visszahonosítási kérelmet, az ezt igazoló dokumentumokat Puskás Tivadar adta át. A polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: egy közösséghez ...
Szent Mártonról fiataloknak
2014. december 08., 16:37
Egyre többen írnak, olvasnak Szent Márton püspök személyéről, emellett konferenciákat is szerveznek, hogy minél többet megtudjanak Savaria szülöttjéről. Ehhez a programhoz kívánt hozzájárulni a Martinus ...
Mikulásváró ünnepség
2014. december 08., 16:36
Mikulásváró ünnepséget tartottak szombaton a Gyöngyöshermán-Szentkirály városrészben élők. A rossz idő ellenére idén is sokan kilátogattak a hagyományos rendezvényre.
Zsákomban a foltom - foltomban az álmom
2014. december 08., 16:35
Patchwork kiállítás nyílt az Oladi Galériában. A tárlaton a hamarosan huszadik születésnapját ünneplő, szombathelyi Folt-Mix csoport műveit csodálhatják meg a látogatók.
A Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület kiállítása
2014. december 08., 16:34
A hagymányoktól eltérően idén nem az MMIK-ban, hanem a Pláza épületében kapott helyet a szombathelyi Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület kiállítása. A látogatókat elbűvölte az aprólékos munkával megalkotott ...



































































