Hírek

A Hali megállította a miskolci gyorsotA Hali megállította a miskolci gyorsot
A Hali megállította a miskolci gyorsot

Hali, sport

2013. október 28., 18:29

Csak egy hajrában kapott gól miatt nem nyert a Haladás a hét meccs óta veretlen Diósgyőr ellen.
Tíz országból érkeztek vendégek a 10. Nemzetközi Szlavisztikai NapokraTíz országból érkeztek vendégek a 10. Nemzetközi Szlavisztikai Napokra
Tíz országból érkeztek vendégek a 10. Nemzetközi Szlavisztikai Napokra

2013. október 28., 18:28

A Nyugat-magyarországi Egyetem- Savaria Egyetemi Központjában tartott két napos rendezvényen 50 előadás hangzott el magyar és szláv nyelveken.
Kétszázezer forintos adományt kaptak a hátrányos helyzetű gyerekekKétszázezer forintos adományt kaptak a hátrányos helyzetű gyerekek
Kétszázezer forintos adományt kaptak a hátrányos helyzetű gyerekek

2013. október 28., 18:27

A filmzenéket felvonultató Hollywood Classics idén jótékonykodással bővítette palettáját. Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója a Napház Alapítványon keresztül segítette a hátrányos helyzetű ...
Díjak és elismerések a megye katasztrófavédőinek

közélet

2013. október 28., 18:26

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából elismerést vehetett át a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 5 munkatársa.
Megszépült a Kuckó Bölcsőde udvaraMegszépült a Kuckó Bölcsőde udvara
Megszépült a Kuckó Bölcsőde udvara

2013. október 25., 18:39

Új játékokat telepítettek, új homokozót kaptak a kicsik és füvesítést is végeztek a SZOMPARK munkatársai. Mintegy 1, 7millió forintba került a felújítás, csütörtökön adták át ünnepélyesen az udvart.
“Együtt élünk” - Látóknak nem látóktól“Együtt élünk” - Látóknak nem látóktól
“Együtt élünk” - Látóknak nem látóktól

2013. október 25., 18:38

A programsorozat pénteken kezdődött az Oladi művelődési központban. Látóknak szólnak a rendezvények, amelyek célja, megismertetni és közelebb hozni a vakok világát az egészséges emberekhez.
IndiánnyárIndiánnyár
Indiánnyár

2013. október 25., 18:37

Aki csak teheti, igyekszik kihasználni a kellemes, októberi meleget. Nem szokatlan, de ritkán fordul elő, hogy október végén 20 fok feletti hőmérsékletnek örülhetünk. Az előrejelzések szerint még néhány ...
Új kézi és kosárlabda pályát vehettek birtokukba a diákok a Reményik Napok alkalmábólÚj kézi és kosárlabda pályát vehettek birtokukba a diákok a Reményik Napok alkalmából
Új kézi és kosárlabda pályát vehettek birtokukba a diákok a Reményik Napok alkalmából

2013. október 25., 18:36

Az intézmény hatodik alkalommal tartotta meg színes programsorozatát - ezúttal október 24-én és 25-én.
A szezon első  győzelmére készül a Falco-Trend Optika KCA szezon első  győzelmére készül a Falco-Trend Optika KC
A szezon első győzelmére készül a Falco-Trend Optika KC

Falco, sport

2013. október 25., 18:35

A négy vereséggel rajtoló szombathelyiek vasárnap 18 órakor a Pécs gárdájának otthonában lépnek pályára. A sárga-feketéknél Boban Tomic felépült sérüléséből, Váradi Benedek viszont csak jövőre lesz bevethető. ...
A város zöld szigetei festményekenA város zöld szigetei festményeken
A város zöld szigetei festményeken

2013. október 25., 17:46

Szombathelyi parkokat bemutató festmények és grafikák láthatók a Savaria Mozi aulájában. A Szombathelyi Szépítő Egyesület pályázatára érkezett munkákat általános iskolások és egyetemisták készítették. ...
Vízkerék a GyöngyösönVízkerék a Gyöngyösön
Vízkerék a Gyöngyösön

2013. október 25., 17:45

Oktatási intézményük 130 esztendős jubileuma alkalmából vízkereket helyeznek üzembe a Gyöngyös patakon a Vérellátó mellett Puskás Tivadar Szakképző Iskola diákjai. Elsőként azt a nagy átmérőjű csövet
Segítség a pályaválasztáshozSegítség a pályaválasztáshoz
Segítség a pályaválasztáshoz

2013. október 25., 17:44

Második alkalommal szervezett a Nagy Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesülete pályaorientációs napot az iskola végzős diákjai számára. Jogi, orvosi, műszaki, természettudományi, bölcsész, társadalomtudományi ...
Együttműködés a kultúra és tudomány jegyébenEgyüttműködés a kultúra és tudomány jegyében
Együttműködés a kultúra és tudomány jegyében

2013. október 25., 17:44

Három felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodást a szombathelyi önkormányzat. A Győri Hittudományi Főiskola, a II. János Pál Katolikus Kollégium és az ELTE Asztrofizikai Obszervatórium ...
Híradó - 2013. október 24.Híradó - 2013. október 24.
Híradó - 2013. október 24.

2013. október 25., 16:38

Szombathely Ma - 2013. október 24.Szombathely Ma - 2013. október 24.
Szombathely Ma - 2013. október 24.

2013. október 25., 16:37

Az arborétumban is megemlékeztek '56-rólAz arborétumban is megemlékeztek '56-ról
Az arborétumban is megemlékeztek '56-ról

2013. október 24., 18:25

Az 1956-os forradalomra és Bánó Istvánra emlékeztek szerdán a kámoni arborétumban összegyűltek. A történelmi események és a kert egykori vezetőjének tiszteletére tartott találkozókat tíz éve rendezik
1956-ra emlékezett Szombathely1956-ra emlékezett Szombathely
1956-ra emlékezett Szombathely

2013. október 24., 18:24

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 57., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 24. évfordulójára emlékezett október 23-án Szombathely. A városi megemlékezések helyszíne a Március 15. tér, a Jáki ...
TettenérésTettenérés
Tettenérés

kékhírek

2013. október 24., 17:40

Elkapták azt a szombathelyi betörőpárost, akik október ótal italboltokat, éttermeket, irodaházakat fosztogattak. A rendőrök akkor érték őket tetten, amikor telepakolt zsákokkal távozni akartak az egyik ...
Az őszi erdővel ismerkedtek a Szürcsapó utcai óvodásokAz őszi erdővel ismerkedtek a Szürcsapó utcai óvodások
Az őszi erdővel ismerkedtek a Szürcsapó utcai óvodások

színes

2013. október 24., 17:39

Az intézményben nagy hangsúlyt kap a környezeti- és természetvédelmi nevelés. A felsőcsatári táborban ezért minden évben kétszer tartanak erdei foglalkozásokat.