
A bajnoki címvédő Debrecen legyőzését követően kifejezetten bizakodó hangulatban érkezett a Haladás labdarúgócsapata Paksra, ahol a tabella ötödik helyén álló hazai együttes várt a vasi zöld-fehérekre. A pontvadászat 21. fordulójában lejátszott derbit a szombathelyiek kezdték jobban, ám Radó a 11. percben nem tudott élni a kínálkozó hatalmas lehetőséggel. Szerencsére a 40. percben Haraszti is csak kapufáig jutott. Nem úgy Halmosi, aki a félidő utolsó pillanataiban több mint 20 méterről talált be a paksiak kapujának bal alsó sarkába. A vasiak nem sokáig örülhettek a vezetésnek, ugyanis a 47. percben Bartha csúsztatott meg fejjel egy jobb oldali szögletet, Balázs pedig közvetlen közelről könnyedén stukkolt Rózsa hálójába. A 66. percben aztán eldőlt a mérkőzés: Martínez a 16-oson belül remek csellel csapta be Kulcsárt, aki ezt követően fellökte a vasiak támadóját. Vad II. játékvezető határozottan 11-est ítélt, a vétkes Kulcsárt pedig második sárga lappal kiállította. A büntetőt Martínez magabiztosan értékesítette és ezzel 2:1-es győzelemhez segítette csapatát. A Haladásnak az újabb sikernek köszönhetően már 18 pontja van, amivel feljött a tabella 12. helyére. A szombathelyiek április 5-én vasárnap délután a közvetlen riválisok közé tartozó Budapest Honvéd együttesét fogadják a Rohonci úti stadionban.





























