
Idén Leiriában rendezték meg az esztendő első jelentős dobóversenyét, a téli Európa Kupát, melyen a szombathelyi Dobó SE két férfi kalapácsvetővel képviseltette magát. Az ötkarikás bajnok Pars Krisztián kiegyensúlyozott teljesítménnyel 77,96 méterig jutott, ami a második helyezést jelentette számára. Az aranyérmet a lengyel világbajnok Pawel Fajdek vihette haza, aki közel dobott a 79 méteres szalaghoz.
Pars Krisztián kalapácsvető, Dobó SE
“Én elégedett vagyok avval, hogy hatból ötször 77 fölött dobtam. Ami nagyon jó eredmény, hiszen ebből lehet következtetni a következő időszakra. Annyi hiány maradt bennem, hogy a 3-4. forgásnál nem tudtam azt a sebességet produkálni, amit szoktam. De ez nagyon jó, mert látszik, hogy jó úton haladunk.”
A Dobó SE másik kalapácsvetője, Németh Kristóf 71 méter 9 centimétert dobott Portugáliában , amivel a kilencedik helyen zárt. Ő azonban edzéseken dobott már idén jóval nagyobbat is.
Németh Kristóf kalapácsvető, Dobó SE
“Megmondom őszintén, picit többet vártam magamtól. Sajnos dinamikailag nem úgy állt össze az egész mozgás, illetve a verseny, ahogy szerettem volna. Bízom benne, hogy lesz ez még sokkal jobb is. Tényleg picit jobb lett volna, ha az eredmény jobban sikerül.”
A szombathelyi kalapácsvetők Németh Zsolt vezetőedző irányításával hamarosan elkezdik a gyorsító edzéseket, melyeknek köszönhetően dinamikusabbá válik a majd a mozgásuk. A formájukat pedig két hazai felmérő versenyen tesztelhetik majd le.





























