
Március 1-je volt a polgári védelem nemzetközi napja. Ennek alkalmából kedden a Vas Megyei Katasztófavédelmi Igazgatóságon köszöntötték azokat a hivatásos és önkéntes tűzoltókat, akik életük kockáztatásával nap mint nap a lakosság szolgálatában állnak.
Poór Balázs – megyei polgári védelmi főfelügyelő
„Mi, akik hivatásunkat a mai modern korban töltjük be, melynek középpontjában továbbra is a lakosság védelme áll, szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Nyugodt és békés körülmények között végezhetjük a munkánkat.”
Poór Balázs hozzátette: ezen a napon azokra az elődökre is emlékeznek, akik a polgári védelem területén tevékenykedtek és még a legrosszabb körülmények között is tették a kötelességüket. Harangozó Bertalan a hivatásos és önkéntes tűzoltók szoros és sikeres együttműködését méltatta.
Harangozó Bertalan – kormánymegbízott
„Szeretnék a védelmi bizottság elnökeként, a kormányhivatal vezetőjeként köszönetet mondani valamenyiüknek, mindenek előtt a hivatásos állománynak a mindennapi szolgálatért, hogy életüket és mindennapjaikat embertársaik, a megye, a város polgárainak biztonságára áldozzák.”
Szombathely megbecsüli azokat, akik áldozatos munkájukkal a lakosok védelmét szolgálják – mondta Puskás Tivadar.
Puskás Tivadar – polgármester
„A biztonság az egyik legfontosabb dolog az ember életében. Különböző szervezetk, így a tűzoltóság is hozzájárul a biztonságunkhoz és a biztonságérzetünkhöz is.”
Az ünnepségen nemzeti minősítő oklevelet kaptak a vasi járási mentőcsoportok, és elismerő oklevelet vehettek át, akik az elmúlt évben a katasztrófavédelem területén kiemelkedő munkát végeztek.





























